
Fotó: Rompres
2007. május 10., 00:002007. május 10., 00:00
Elnökválasztási győzelmének másnapján a konzervatív politikus a legnagyobb titokban magánrepülőgépen érkezett feleségével és 10 éves Louis nevű fiukkal Máltára, ahol azóta Vincent Bolloré breton milliárdos 60 méter hosszú Paloma nevű luxusjachtján pihen.
Francois Hollande, a Szocialista Párt főtitkára szerint „elsősorban a nyaralás stílusa okoz problémát, az, hogy egy gazdag üzletember hajójáról van szó, továbbá nem tudni, hogy a köztársaság állja-e a költségeket”. Válaszul a milliárdos a Le Monde című napilaphoz eljuttatott közleményében jelezte: cége nincs jelen a tőzsdén, és semmilyen kereskedelmi kapcsolatban nem áll a francia állammal. Sarkozy tegnap francia újságíróknak Máltán megerősítette, hogy nem a köztársaság fizeti nyaralását, hanem az üzletember hívta meg, akivel húsz éve barátok. Különben a két forduló között arról volt szó, hogy az elnökválasztás eredményétől függetlenül Sarkozy egy franciaországi apátságba vonul vissza kipihenni a kampány fáradalmait és felkészülni az elnöki feladatokra.
A baloldali Libération szerint „Nicolas Sarkozy meglepő módon illusztrálja a gátlások alól felszabadult jobboldalt”. A konzervatív Le Figaro szerint a korzikai zöldbe tervezett visszavonulás programváltozása nyugtalanítja Sarkozy egyes barátait. A Le Monde ironikus publicisztikájában megjegyzi: Bonaparte is a Földközi-tengerre vonult vissza feltöltődni, és Napóleonként tért vissza.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.