Hirdetés

Már tízezer felett jár a halálos áldozatok száma Olaszországban

•  Fotó: Katona Era

Fotó: Katona Era

Meghaladta a tízezret szombat estére a Covid-19 halálos áldozatainak száma Olaszországban, így a járvány európai gócának számító ország gyászolja világszerte a betegség legtöbb áldozatát.
 

MTI

2020. március 28., 23:062020. március 28., 23:06

2020. március 28., 23:402020. március 28., 23:40

A polgári védelem legfrissebb, szombat esti összesítése szerint a halálesetek száma 889-cel, összesen 10 023-ra emelkedett, míg az igazolt új fertőzések száma 86 498-ról 92 472-re nőtt. A héten pénteken 919-en, csütörtökön 712-en, szerdán 683-an, kedden 743-an, hétfőn pedig 602-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzésben Olaszországban.

Szombatig az összes fertőzött közül 12 384 gyógyult meg, míg előző nap 10 950 volt a gyógyultak száma. Intenzív osztályon 3856-an vannak az előző napi 3732 után.

Hirdetés

A Ferenc pápa rezidenciájában elvégzett koronavírus-tesztek eredménye szerint a 83 éves egyházfő és a közeli munkatársai nem fertőzöttek – tudatta közleményében Matteo Bruni vatikáni szóvivő szombaton. Százhetven emberen végeztek el vírustesztet a pápai államban, és hat esetben lett pozitív az eredmény, egyikük a Szent Márta vendégházban lakik, ahol Ferenc is.

Lombardiában, ahol a járvány Olaszországban először felütötte a fejét, 542 új áldozatot jelentettek szombaton. Az ország északi ipari és pénzügyi központjában szombatig 5944-en haltak meg az új koronavírus okozta fertőzésben, az igazolt fertőzések száma 2117-tel 39 415-re emelkedett.  Olaszországban, az első nyugati országban, ahol szigorú karanténintézkedéseket vezettek be a járvány megjelenése után, a kormány a korlátozások újabb, kéthetes meghosszabbítását fontolgatja a Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint, ami további csapást mér az iparra.

Lucia Azzolina oktatási miniszter korábban bejelentette, hogy meghosszabbítják az iskolák és egyetemek március 5-én kezdődött zárva tartását április 3-ig.

Tovább szigorítják az Olaszországba történő belépést a szárazföldi, tengeri határátkelőkön, illetve a repülőtereken – közölte szombaton a közlekedési minisztérium. A határt átlépni szándékozóknak közölniük kell az utazás célját, telefonszámukat és címüket, valamit azt, hogyan kívánnak eljutni a végső úticéljukhoz – közölte a tárca. A beutazóknak – attól függetlenül, hogy vannak-e tüneteik vagy sem – jelentkezniük kell a helyi egészségügyi hatóságoknál és 14 napra karanténba kell vonulniuk. A légi- és hajózási társaságok a bejelentkezéskor hőmérsékletet mérnek, és nem engednek a járműre senkit, akinek a hőmérséklete 37,5 Celsius-foknál magasabb.

Mintegy 134 ezer olasz egészségügyi dolgozó jelentkezett a koronavírussal kapcsolatos távoktatásra – közölte szombatig a Legfelsőbb Egészségügyi Intézet (ISS). Az ISS közleménye szerint a képzésen a szakemberek tudományos ismereteken alapuló világos eligazítást kaptak az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta válság leküzdéséhez. Az ISS honlapján elérhető 16 órás távtovábbképzés február 28-tól április 28-ig tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés