Hirdetés

Már egy magyar sportolónőt is megfenyegettek az ukránok, Magyarország kiutasítja a hatalmas összeget szállító személyeket

ukránok

Mélyülő konfliktus. Az ukránok már Udvardy Panna teniszezőt is megfenyegették

Fotó: Facebook/Hungarian Tennis

Az ukránok kimutatták a foguk fehérjét, úgy tűnik, hogy beléptünk a nyílt fenyegetések és zsarolások időszakába, mivel az ukrán elnök előző napi fenyegetőzése után most egy magyar sportolónőt fenyegették meg – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a tárca tájékoztatása szerint.

Hírösszefoglaló

2026. március 06., 15:272026. március 06., 15:27

2026. március 06., 16:002026. március 06., 16:00

„A tegnapi napon az ukrán elnök nyíltan, halálosan megfenyegette a magyar miniszterelnököt, és ma még csak dél sincs, és máris egy újabb magyar emberrel szembeni fenyegetéssel találtuk magunkat szembe.

Idézet
Az antalyai női nemzetközi tenisztornán pályára lépő sportolónőnket fenyegették meg nagyon durván azt megelőzően, hogy ukrán ellenfelével szemben ma délelőtt pályára lépett, őt és a családját is nagyon durván megfenyegették üzenetben”

– mondta.

Hirdetés

korábban írtuk

Budapest magyarázatot követel Ukrajnától a tetemes összegű pénzszállítmányok ügyében
Budapest magyarázatot követel Ukrajnától a tetemes összegű pénzszállítmányok ügyében

A kormány azonnali választ és magyarázatot követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében, ugyanis itt „jogosan adódik a kérdés, hogy nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – közölte Szijjártó Péter.

„Magyar embereket nem lehet fenyegetni, mi minden magyar embert megvédünk, legyenek akárhol is a világban, ezért azonnal a török hatóságokhoz fordultunk, akik azonnal rendőri védelmet biztosítanak a magyar sportolónő számára, a tornát szervezők is megerősítették a rendezvény biztonságát”
– folytatta.

Idézet
A magyar sportolónő mérkőzését az ukrán teniszezővel szemben már nézők nélkül játszották. Szégyen, hogy eljutottunk ide, szégyen, hogy nyíltan fenyegetik most már a magyar embereket világszerte. Ukrajna, az ukránok kimutatták a foguk fehérjét

– tette hozzá.

Bár a miniszter nem nevesítette a sportolónőt, minden bizonnyal Udvardy Pannáról van szó, aki a 115 ezer dollár összdíjazású antalyai salakpályás női challenger-tenisztorna negyeddöntőjében játszott. A világranglistán 95. helyezett magyar játékos az ukrán Anhelina Kalinyina (189.) ellen lépett pályára pénteken és két szoros szettben – 7:6 (7-3), 7:5 – maradt alul a 2 óra 25 perces találkozón.

korábban írtuk

Orbán: minden Ukrajna számára fontos, Magyarországon áthaladó dolgot megállítunk, amíg nem indítják újra az olajszállítást
Orbán: minden Ukrajna számára fontos, Magyarországon áthaladó dolgot megállítunk, amíg nem indítják újra az olajszállítást

Állami banditizmusnak nevezte a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy Ukrajna elzárta a Barátság kőolajvezetéket.

Közben a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közleményéből kiderült:

kiutasítják pénteken azt a hét ukrán állampolgárt, akik részt vettek a Magyarország területén történő pénz- és aranyszállításban.

A KTK azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott eljárás során „azonosításra került az előállított 7 ukrán állampolgárságú személy háttere”.

korábban írtuk

Ukrajna „emberrablással” vádolja Magyarországot, az EU-nagykövetek elutasították az ország gyorsított csatlakozását
Ukrajna „emberrablással” vádolja Magyarországot, az EU-nagykövetek elutasították az ország gyorsított csatlakozását

Andrij Szibiha külügyminiszter azzal vádolta Budapestet, hogy „túszul ejtette” egy állami tulajdonú ukrán bank hét alkalmazottját, miután csütörtökön Magyarországon őrizetbe vették őket.

Ennek alapján a Magyarország területén zajló pénz- és aranyszállítás irányítását az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felügyelte, helyettese az ukrán légierő egykori őrnagya volt, munkájukat katonai tapasztalattal rendelkező személyek segítették – tették hozzá. Ezeket figyelembe véve pénteken kiutasítják őket Magyarország területéről – közölték.

korábban írtuk

Szijjártó a kolozsvári botrányról: ha a sportot összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz
Szijjártó a kolozsvári botrányról: ha a sportot összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz

Nem hagyta szó nélkül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt, hogy a kolozsvári nemzetközi tenisztornán Olekszandra Olijnikova ukrán teniszező nem fogott kezet Bondár Anna magyar versenyzővel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
Hirdetés