
Kompromisszumot kötött a máltai kormány az Európai Bizottsággal, és gyakorlatilag elállt attól a tervétől, hogy lényegében pusztán pénzért árulja a máltai és így az uniós állampolgárságot – derül ki a máltai hatóságok és a bizottság szerda este kiadott közös közleményéből.
2014. január 30., 13:242014. január 30., 13:24
2014. január 30., 13:252014. január 30., 13:25
A nyilatkozat tanúsága szerint Málta úgy módosítja az erről szóló törvényt, hogy a jövőben csak akkor lesz kiadható a honosítási okirat, amely a máltai állampolgárságot igazolja, ha a kérelmező előtte legalább egy évig ténylegesen Máltán él.
A vitatott tervet Málta munkáspárti kormánya egyedi befektetői programnak keresztelte el, lényege pedig az lett volna, hogy bárki, aki fizet 650 ezer eurót (csaknem 200 millió forint), az minden további feltétel nélkül azonnal máltai és ezzel együtt uniós állampolgárságot kapna, amivel gyakorlatilag az unión kívüli milliárdosok letelepedési jogosultságot és minden uniós polgárral azonos jogokat vásárolhattak volna az EU-ban, beleértve a szabad mozgáshoz és munkavállaláshoz való jogot is.
A közleményben az Európai Bizottság üdvözli Málta módosítási szándékát mint „jóhiszemű\" és az „őszinte együttműködés\" szellemében meghozott döntést. A közlemény szóhasználata azért különösen fontos, mert a bizottság eleinte nem foglalt állást a kérdésben, azt ugyanis minden tagállamnak szuverén joga eldönteni, hogy milyen feltételek alapján kinek ad állampolgárságot.
Később viszont a brüsszeli testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha Málta egyszerűen pénzért árulja az állampolgárságot, az pont az uniós szerződés egyik alapelvével, a tagállamok közötti őszinte együttműködéssel lehet ellentétes.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!