2007. március 22., 00:002007. március 22., 00:00
A találkozón amagyarországi illetékesek a romániai magyarságképviselőivel együtt arra kerestek választ,miként lehetne az európai csatlakozás nyománkialakult új lehetőségekkel élni. Törzsökemlékeztetett: Magyarország, Szlovákia,Szlovénia és Románia európai unióstagsága révén a magyarság több mintkilencven százaléka azonos gazdasági, politikaiés jogi keretek közé került. Mint mondta, azúj magyarországi kisebbségpolitika kétpillérre támaszkodik: a támogatáspolitikáraés az uniós forrásokra támaszkodófejlesztéspolitikára. Hangsúlyozta azonban, hogyközösen kell kidolgozni azokat a módszereket,amelyek a térségbe érkező forrásokértelmes felhasználását teszik lehetővé.A konzultáción részt vett többek közöttCsutak István volt integrációs államtitkár,valamint Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere,a nemrég létrehozott SzékelyföldiÖnkormányzatok Egyesületének vezetője.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.