
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, az ellenzéki egyeztetéseken mindhárom párt tett engedményeket, és ezen a héten megszülethet a megállapodás.
2014. január 13., 18:592014. január 13., 18:59
Szigetvári Viktor (képünkön) nem kommentálta azt a sajtóértesülést, hogy pártja ellenzi Gyurcsány Ferenc szerepeltetését a közös listán. Az Atv.hu hétfőn azt írta, az MSZP, az Együtt-PM és a DK vezetői Gyurcsány listás helyét leszámítva minden másban – a közös listában és a 106 egyéni választókerületi jelölt személyéről is – megegyeztek, így „ha Gyurcsány Ferenc úgy dönt, hogy nem szerepel a listán, azonnal elfogadható és bejelenthető a megállapodás az Együtt-PM részéről is\".
Ha viszont ez nem történik meg, gyakorlatilag elölről kezdődhetnek a tárgyalások – idézte a hírportál a név nélkül nyilatkozó Együtt-PM-es forrását. Szigetvári Viktor a sajtótájékoztatón pontatlannak minősítette az Atv.hu értesülését, azt viszont – mivel szerinte rontaná a megállapodás és a választási győzelem esélyét – nem árulta el, hogy mi nem igaz a cikkben.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!