
A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció kivételével valamennyi magyarországi politikai alakulat szolidaritásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését.
2013. október 27., 17:122013. október 27., 17:12
„A Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagjukat és támogatójukat arra kérik, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen” – jelentette be Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanakkor elmondta: a Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. \"A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják\" – fogalmazott.
A kisebbik kormánypárt, a KDNP szombaton közleményben szögezte le, bízik abban, hogy a Székelyek nagy menetelése jelentős lépés lehet a közösség autonómiájához vezető úton. Mint hangsúlyozták: hisznek abban, hogy Európa \"egyetlen még autonómia nélkül, zárt tömbben élő nemzeti közösségének\" sorsát a világ magyarságának közös összefogása meg tudja változtatni.
Az előzetes bejelentések szerint LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vett eközben a Székelyek nagy menetelésén. Mile Lajos országgyűlési képviselő pénteken bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.
„Támogatja az MSZP a székelyföldi magyarság békés demonstrációját, figyelemfelhívását, a Székelyek nagy menetelését” – közölte vasárnap az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila közleményében kijelentette: az MSZP támogatja a külhoni magyar közösségek által megfogalmazott igényt, amely szerint Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján a személyi elvű, az önkormányzati-közigazgatási és a területi autonómia párhuzamos kialakítására, sajátos kombinációjára van lehetőség és szükség. \"Meggyőződésünk, hogy autonómia nélkül nincs hatékony kisebbségi jogérvényesítés\" – hangsúlyozta.
A korábbi bejelentések szerint az Együtt–PM aktivistái és politikusai részt vettek a menetelésen és a budapesti szimpátiatüntetésen is. A szövetség támogatja Székelyföld önkormányzatának megteremtését, \"ahogyan általában is a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvései mellett állunk\" – írták vasárnapi közleményükben.
A Demokratikus Koalíció szerint eközben nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum és a Székely Nemzeti Tanács által vasárnapra szervezett tüntetések. Niedermüller Péter, a DK alelnöke szombati közleményében azt írta, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!