
A külhoni magyar kisiskolások évének eddigi eredményeiről, a nagyvárosi szórvány problémáiról és a Kárpát-medencei magyar szórvány napjának rendezvényeiről tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szakbizottsága keddi ülésén Budapesten.
2013. október 16., 17:572013. október 16., 17:57
A testület ülésén Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az idén már a Kárpát-medence minden régiójában november 15-én tartják a szórvány napját. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet a szórványban élő magyarok sajátos problémáira és identitásuk megőrzésének fontosságára.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, hogy a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentum célja a gyarapodó magyar közösségek támogatása és az asszimiláció csökkentése, amely különösen a szórványterületeken fontos. A szakember ismertette az ezen célok megvalósítására indított kiemelt programokat, elsősorban a 2013 – A külhoni magyar kisiskolások éve program eddigi eredményeit és tapasztalatait. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szórványban élő magyar szülők jóval nagyobb arányban íratják gyermekeiket többségi iskolákba, mint a tömbmagyarság tagjai, ezért magyarságuk megőrzése szempontjából a környezetükben élők jelentik a legnagyobb kihívást. Az idei év tapasztalatai mellett felhívta a figyelmet a kutatóintézet novemberi szórványkonferenciájára is, amelyet a szórvány napjához kapcsolódva rendeznek meg. A konferencia célja, hogy a magyarországi közvélemény minél szélesebb rétegei is megismerhessék a szórványban élők körülményeit és az őket segítő programokat.
Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke a nagyvárosi szórvány gondjairól beszélt, arról, hogy a Kárpát-medence országaiban végzett 2011-es népszámlálások alapján a régió összes országában csökkent a magyarok lélekszáma és egyben arányszáma is. Hangsúlyozta, ez a csökkenés különösen a szórványterületeken, főleg a nagyvárosokban jelentős. Véleménye szerint a további csökkenés lassítása érdekében a nagyvárosokban élőknek olyan programot kell kidolgozni, amellyel kiemelten a lakótelepeken élő magyarokat lehet elérni.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!