
Carles Puigdemont
Fotó: Ccma.cat
A spanyol kormány tiszteletben tartja a német Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság döntését - nyilatkozta a spanyol igazságügyi miniszter újságíróknak csütörtökön azt követően, hogy kiderült: a német hatóságok feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt.
2018. április 05., 22:442018. április 05., 22:44
2018. április 05., 22:452018. április 05., 22:45
„Ez a független igazságszolgáltatás megnyilvánulása itt Spanyolországban, Németországban és az Európai Unió minden országában” – fogalmazott Rafael Catalá, aki épp a „Katalónia és a Jogállam” című konferencián vett részt.
„Mindig mondtam, hogy teljes bizalmam a német igazságszolgáltatásban” – kommentálta a német bírósági döntést Twitter-oldalán Jaume Alonso-Cuevillas, a katalán politikus védőügyvédje. Eduard Pujol, a katalán függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) párt politikusa pedig mindezt „nagyszerű hírnek” nevezte, és kiemelte, hogy a német bíróság már csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján történő kiadatást vizsgálja, és elvetette a súlyosabbnak számító lázadás bűncselekményét.
Ez azt jelenti, hogy ha végül a volt elnököt Németország átadja a spanyol hatóságoknak, Spanyolországban emiatt a bűncselekmény már nem lehet bíróság elé állítani.
– hangoztatta Pujol a katalán parlamentben újságíróknak.
Carles Puigdemont jelenleg a neumünsteri börtönben van, kiadatási őrizetben. A fegyintézményt azután hagyhatja el, hogy letétbe helyezett 75 ezer euró biztosítékot. A német rendőrség március 25-én vette őrizetbe Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba. A politikus több mint öt hónapja, leváltása óta él önkéntes száműzetésben külföldön. Elfogásakor épp Belgiumba tartott, ahol a Brüsszel melletti Waterlooban bérel házat.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!