2011. augusztus 12., 09:562011. augusztus 12., 09:56
A korlátozások minden szektorra és régióra vonatkoznak, de nem érintik a jelenleg már Spanyolországban dolgozó román munkások helyzetét. A bizottság közleményében megjegyezte, hogy a Spanyolországban élő románok 30 százaléka munkanélküli. A döntést a különleges spanyol munkaerőpiaci helyzettel indokolták. Az Európai Unión belül Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliek aránya (21 százalék). Az uniós átlag 9,4 százalék.
Ez volt az első alkalom, hogy az EU egy tagállamának engedélyezte az úgynevezett biztonsági klauzula alkalmazását, amely a munkaerőpiac megnyitása után lehetővé teszi az újbóli korlátozások bevezetését.
Andor László, az Európai Unió munkaügyi, szociális és felzárkóztatási biztosa a döntés kapcsán megjegyezte: hogy a spanyolországi munkaerőpiac rendkívüli helyzete miatt hozták meg. „Meggyőződésem, hogy az európai munkavállalók szabad mozgásának korlátozása általában nem megfelelő megoldás a munkanélküliség csökkentésére. Ehelyett inkább új munkahelyek létrehozására kellene koncentrálnunk” – szögezte le az EU-biztos. Emlékeztetett, hogy Spanyolország már a kezdetektől nyitott volt a más országokból – így az új tagállamokból érkező – munkavállalókkal szemben, amit a bizottság mindig nagyra értékelt. „Mindemellett a bizottság megérti az okokat, amiért most a munkaerőpiac drámai helyzete és a bonyolult pénzügyi helyzet miatt a spanyol hatóságok szeretnék korlátozni a szabad munkavállalást” – mutat rá. Az EB ugyanakkor jelezte: bármikor módosíthatja a jóváhagyás jövő év végéig terjedő hatályát. Madridnak negyedévenként jelentéseket kell küldenie Brüsszelnek a munkaerőpiac helyzetéről, a bizottság pedig az adatok függvényében úgy is dönthet, hogy a korlátozás feloldására szólítja föl a spanyol kormányt.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!