Hirdetés

Macedón miniszterelnök a történelmi megállapodás után: Észak-Macedónia lesz az ország új neve

Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint innen már nincs visszaút (archív felvétel) •  Fotó: Facebook/Zoran Zaev

Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint innen már nincs visszaút (archív felvétel)

Fotó: Facebook/Zoran Zaev

Észak-Macedóniának hívják ezentúl az eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv államot – jelentette be a Szkopje és Athén közötti történelmi megállapodás hírét Zoran Zaev macedón miniszterelnök kedden.

MTI

2018. június 13., 10:022018. június 13., 10:02

2018. június 13., 10:162018. június 13., 10:16

A nevet azt követően kezdik el hivatalosan is alkalmazni, miután a macedón és a görög parlament is ratifikálja az erről szóló megállapodást, valamint az ősszel megtartandó népszavazáson is úgy szavaznak az állampolgárok, hogy egyetértenek a megállapodással. Ezt követően az alkotmányt is módosítani fogják, hogy abban már az ország új neve szerepeljen, a változások várhatóan még az idén megtörténnek.

Idézet
Innen már nincs visszaút, a megállapodás megszületett”

– hangsúlyozta a macedón kormányfő, majd úgy folytatta: „itt az alkalom, amelyet bátran és merészen kell megragadni, csak ez a hazafias megoldás”.

Hirdetés

Mint mondta, a több mint két és fél évtizedes vita lezárása történelmi eredménynek számít, a kompromisszumos megoldásnak köszönhetően a macedónok megőrizhetik nemzeti és kulturális identitásukat, nem kell lemondaniuk a macedón elnevezésről.

Az általuk beszélt nyelvet ezentúl is macedónnak fogják hívni, az állampolgárságnál pedig azt írja majd: macedón/Észak-Macedónia állampolgára.

Az ország neve mellett sehol nem lesz lábjegyzet vagy zárójeles megjegyzés, minden ország a saját nyelvére fordítva használhatja majd az Észak-Macedónia, illetve az Észak-macedón Köztársaság nevet. Ezt a nevet pedig már minden szomszédos ország és a nemzetközi közösség is elismeri.

Zoran Zaev megfogalmazása szerint a két és fél évtizedes vita lezárása egyben azt is jelenti, hogy Szkopje többé nem lesz kirekesztett, nem lesz elvágva Európa többi részétől, mint ahogyan eddig volt. Kiemelte, hogy

a megállapodással jelentős előrelépés történt az ország európai uniós és NATO-csatlakozása szempontjából is.

Reményét fejezte ki, hogy az uniós állam- és kormányfők június végi brüsszeli találkozóján zöld jelzést adnak a csatlakozási tárgyalások megkezdésének, és a NATO is hamarosan harmincadik tagjaként köszönheti az országot.

A kormányfő arra kérte az ellenzéket, támogassa a Görögországgal megszületett megállapodást, hiszen az országnak nincs vesztegetni való ideje, és csak összefogással lehet eredményeket elérni. Korábban a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) is egyet nem értését fejezte ki a névváltoztatás miatt, a párt szimpatizánsai utcára is vonultak, hogy így tiltakozzanak a szerintük alkotmány- és nemzetellenes lépés ellen.A macedón sajtó értesülései szerint Gjorge Ivanov államfő nem ért egyet a névváltoztatással.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elégedettségének adott hangot Macedónia új elnevezésével kapcsolatosan.

Idézet
Ez egyértelmű különbséget tesz Görögország Makedónia tartománya és északi szomszédunk között, és véget vet az irredentizmusnak, amelyet jelenlegi alkotmányos megnevezésük von maga után

– mondta. Macedónia így a jövőben sem emlegethet semmiféle kapcsolatot Makedónia ókori görög civilizációjával – tette hozzá.

A görög miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csakis abban az esetben támogatják a szomszédos ország NATO-csatlakozását és uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, ha Macedónia végigviszi az alkotmánymódosítást a névváltoztatással kapcsolatosan, ellenkező esetben Görögország kihátrál.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára történelmi jelentőségűnek nevezte a hosszú évek diplomáciai előkészítését követően létrejött megállapodást.

Mint mondta, a megállapodás véglegesítése meghatározza Szkopjének a NATO-tagság felé vezető útját, amely szavatolja a szélesebb régió békéjének és stabilitásának megszilárdítását.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában kijelentette: a megállapodás egyértelműen bizonyítja a többoldalú diplomácia, a párbeszéd, a tisztelet és a hajlandóság erejét. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Macedóniával, amely nemcsak az ország reformintézkedéseinek elismerése szempontjából fontos, hanem alapvetően hozzájárul a megállapodás teljes végrehajtásához mindkét ország, a régió és az egész unió érdekében.

Macedónia és Görögország között azóta folyt vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától.

Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.

Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, alkotmányában azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés