Hirdetés

Londoni jelentés szerint Putyin rendelte el Litvinyenko meggyilkolását

Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett Alekszandr Litvinyenko orosz kém tíz évvel ezelőtti meggyilkolásában – derült ki a brit vizsgálat csütörtöki, várva várt nyilvánosságra hozatala után.

Hírösszefoglaló

2016. január 22., 14:052016. január 22., 14:05

Az elhúzódó nyomozás vezetője, Sir Robert Owen egyértelműen közölte: Putyin orosz elnök valószínűleg aláírta a volt kém halálos ítéletét. A szöveg megnevezi Nyikolaj Patrusev KGB-vezetőt, és Putyint tartja a döntés jóváhagyójának. Litvinyenko özvegye is megszólalt a londoni bíróság épülete előtt: örömmel fogadta, hogy a bíróság is megerősítette néhai férje vádjait, amelyeket halálos ágyán osztott meg vele.

Az egykori KGB-ügynök 44 évesen halt meg, miután két orosszal együtt teázott egy londoni hotelben. Halálos ágyán Litvinyenko Vlagyimir Putyint nevezte meg gyilkosának, teájának megmérgezésével  pedig két volt ügynöktársát, Dmitri Kovtunt és Andrej Lugovojt vádolta meg. Theresa May brit belügyminiszter közölte: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a gyilkosság két gyanúsítottja ellen.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a jelentésre reagálva azt mondta, Oroszország nem is számított arra, hogy a politikai indíttatású és végletekig átpolitizált eljárásról készült végleges bírói jelentés tárgyilagos és elfogulatlan lesz. Leszögezte, hogy ilyen tekintetben Moszkva álláspontja nem változott és jól ismert. „Sajnáljuk azt, hogy egy tisztán büntetőjogi ügyet átpolitizáltak, elrontva ezzel a kétoldalú kapcsolatok légkörét” – mondta Zaharova.

Litvinyenko 2000-ben menekült el Oroszországból, miután azt állította, Boriz Berezovszkij oligarcha meggyilkolásával bízta meg a titkosszolgálat, és Nagy-Britanniában kapott menedékjogot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés