
Azok az Európai Unióból Nagy-Britanniába érkező bevándorlók, akik nem tudnak három hónapon belül olyan munkahelyet szerezni, ahol legalább heti 150 fontos bért kapnak, elesnek bizonyos szociális juttatásoktól – jelentette be szerdán a londoni kormány.
2014. február 19., 19:072014. február 19., 19:07
A bevándorlóknak igazolniuk kell, hogy munkavállalóként tevékenykednek, hogy hozzáférjenek a gyermekek után járó támogatásokhoz, a lakhatási támogatáshoz és a munkanélküli segélyhez, ha elveszítenék állásukat. Iain Duncan Smith munkaügyi miniszter szerint ez méltányos körülményeket teremt azok számára, akik dolgozni érkeznek a szigetországba, ugyanakkor ellehetetleníti a szociális turizmust.
Mint arról beszámoltunk, nagy-Britanniában politikai vita alakult ki amiatt, mert január elsejétől meg kellett nyitni az ország munkaerő-piacát a 2007-ben az EU-hoz csatlakozott román és bolgár munkavállalók előtt. Sokan attól tartották, hogy az országot elárasztják a kizárólag a szociális juttatásokhoz hozzáférni akaró románok és bolgárok, és bár ez nem igazolódott be, a kormány mégis megszorító intézkedéseket vezetett be.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!