
Tiltakozását fejezte ki Potápi Árpád János hétfőn Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik a magyar tisztviselők, képviselők elleni fellépések sorába.
2016. március 21., 16:012016. március 21., 16:01
2016. március 21., 19:482016. március 21., 19:48
A nemzetpolitikai államtitkár az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt 25–26 évben senki nem kérdőjelezte meg Tőkés László kiállását és azt a bátor tettet, amelynek köszönhetően Temesvárott elindult a román forradalom és felszámolták az egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrát. „Ha ez nem lett volna, ma nem beszélhetnénk demokratikus Romániáról\" – idézte az MTI Potápit.
Vizi E. Szilveszter visszaadja a Románia Csillaga kitüntetését
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Johannis államfő visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
Az államtitkár hozzátette: Klaus Johannis államfő tette, azaz a kitüntetés visszavonása is történelmi tett, de negatív előjellel. Mindez Potápi szerint jól illeszkedik abba a sorba, ami a román belpolitikában az elmúlt 1–1,5 évben zajlik. Úgy vélte, Románia politikai értelemben jelentősen visszalépett, folyamatos a magyar tisztviselők és önkormányzati vezetők meghurcolása, megvádolása, és olyan légkör alakult ki, amiben a magyar szereplők egyre kevésbé tudnak érvényesülni. Kitért a magyar válaszra is, amellyel Tőkés László magyar becsületrendben részesült és megjegyezte: ezt az elismerést rajta kívül eddig csak Tamás Aladárné kapta meg.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerint a kitüntetés visszavonása túlmutat Tőkés László személyén, üzenet Magyarországnak és a magyar nemzetnek, egyúttal kísérlet a romániai forradalom relativizálására. „A döntés jogtalan, méltatlan, szégyenteljes, jogilag megkérdőjelezhető és politikailag motivált\" – összegzett Lomnici.
A budapesti Legfelsőbb Bíróság volt elnöke kiemelte: Tőkés László román forradalomban játszott szerepét a világon mindenütt elismerik. Úgy vélte, a román államfő ezzel „elveszítette a gerincét\", a magyarok nagyon bíztak benne, de semmilyen gesztust nem tett irányukba. Lomnici Zoltán felidézte petícióját is, amelyet az erdélyi magyarok jogairól nyújtott be és amelynek nyomán az Európai Parlament megkezdte a vizsgálatot. Megjegyezte: az első közmeghallgatás az ügyben április 5-én lesz.
Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében. Klaus Johannis elnök március 3-án vonta vissza az állami kitüntetést.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!