Hirdetés

Líbia: nem kell a külföldi segítség

A líbiai átmeneti vezetők elutasítottak bárminemű külföldi szárazföldi katonai beavatkozást az országban zajló polgárháborúba – közölte Ian Martin, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) líbiai megbízottja.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 01., 10:002011. szeptember 01., 10:00

Az elutasítás annak nyomán érkezett, hogy az ENSZ-ben fölmerült a katonai megfigyelők kiküldésének a szükségessége. Korábban az országot irányító Nemzeti Átmeneti Tanács vezetője is szükségtelennek nevezte a beavatkozást. A felkelőket hónapok óta támogató NATO-légierő ugyanakkor továbbra is aktív: a katonai szövetség tegnapi közleménye szerint Szirt és Bin Valíd környékén több páncélozott harcjárművet, egy radarállomást és lőszerraktárakat semmisítettek meg kedden a harci gépek. Az EU ugyanakkor tegnap bejelentette, hogy holnap több, Líbiával szembeni szankciót is felold.

A felkelők egyébként – mint arról beszámoltunk – kedden ultimátumot adtak a megdöntött vezető, Moammer Kadhafi ezredes híveinek a megadásra. A lojalisták Kadhafi szülővárosában, Szirtben, valamint annak környékén építették ki állásaikat, Kadhafi szóvivője ugyanakkor visszautasította, hogy az ultimátum értelmében szombatig letegyék a fegyvert. A felkelőknek szánt katonai segítség kapcsán egyébként a francia külügyminiszter úgy véli, Líbiának nincs erre szüksége. Alain Juppé a Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnapi számában megjelent interjújában úgy ítélte meg: a Kadhafi bukása után az országot irányító átmeneti tanács csak rövid ideje van hatalmon, és belső feszültségek nehezítik munkáját. Ezért – mint fogalmazott – Líbiát mindenképp segíteni kell, de az észak-afrikai országnak nem katonai támogatásra van szüksége. Juppé szerint Tripoli számára jelenleg a pénzügyi segítség a legfontosabb, és a nyugati országok ebből kiindulva tették szabaddá a Kadhafi-rezsim külföldön befagyasztott számláit. Líbiát az újjáépítésben is segíteni kell – ítélte meg a miniszter, és ennek kapcsán egy európai újjáépítési „csapat” lehetőségéről beszélt. Intervenciós csapatról azonban többé nem lehet szó – tette hozzá Juppé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés