2011. március 29., 09:402011. március 29., 09:40
A felkelők nyugati irányú előrenyomulásuk során vasárnap elfoglalták a Ben-Dzsavádtól 50 kilométerre keletre lévő Rász-el-Unúfot, majd továbbhaladtak, de Ben-Dzsavád nyugati kapujában a Kadhafihoz hű erők – kisteherautókon mozgó géppuskások – ellenállásába ütköztek. Ekkor a felkelők visszahúzódtak Ben-Dzsavádba, majd onnét tüzérségi fegyverekkel lőtték a kormányerőket. A kormányerők ismét betörtek Miszráta városába is. Közben kiderült: nem „egyetlen gombnyomásra”, hanem fokozatosan, néhány nap alatt vonja felügyelete alá a NATO a líbiai katonai műveletek irányítását. Oana Lungescu, az atlanti szervezet szóvivője elmondta, az átadás-átvételi szakasz megkezdődött, a műveletben részt vevő országok sorra rendelik erőiket és kapacitásukat a NATO hatáskörébe. Mindez néhány napig tart – tette hozzá.
Az Észak-atlanti Tanács – a tagországokat a brüsszeli központban képviselő nagykövetek ülésén – vasárnap este döntött úgy, hogy a NATO nem csupán a Líbiával szembeni fegyverembargó betartatásának haditengerészeti feladatait, valamint a líbiai légtérben elrendelt repülési tilalom ellenőrzését fogja ellátni, hanem adott esetben légicsapást is mér azokra az erőkre, amelyek a líbiai polgárháborúban a civil lakosságot, illetve a lakott területeket fenyegetik. Moszkva tegnap minden líbiai erőt felszólított az erőszak beszüntetésére. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter rámutatott: Líbiában megállapodásra kell jutni, és ehhez azonnali tűzszünet szükséges.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!