
Képünk illusztráció
Fotó: MTI
Gyorsított eljárásban jogerősen egy év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Bajai Járásbíróság egy román férfit, aki három nappal ezelőtt hat szír és egy iraki határsértőt vitt az autójában Bátmonostorról Ausztriába – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
2019. december 20., 12:202019. december 20., 12:20
2019. december 20., 12:232019. december 20., 12:23
A közlemény szerint a 40 éves férfi december elején Angliában egy ismerősétől kapott megbízást arra, hogy Baja környékéről Ausztriába szállítson olyan embereket, akiknek nincs engedélyük Magyarországra belépni, illetve innen továbbutazni. A román férfi kedden Bátmonostor külterületén, az 51-es főút mentén vette fel angol rendszámú személygépkocsijába az ott rejtőzködő, előzőleg a zöldhatáron át az országba bejutó 6 szír és 1 iraki állampolgárt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gyors nyomozása után az őrizetben lévő férfit az ügyészség már csütörtökön bíróság elé állította. A Bajai Járásbíróság a férfit vagyoni haszon végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében bűnösnek mondta ki, és vele szemben 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!