
Új fejezet. A kormány lemondásával megkönnyítette Putyin javaslatainak gyakorlatba ültetését
Fotó: Kremlin.ru
Kormánya nevében benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyin államfőnek.
2020. január 15., 17:122020. január 15., 17:12
2020. január 15., 18:072020. január 15., 18:07
Putyin köszönetet mondott a távozó kabinet tagjainak a közös munkáért, noha, megjegyezte, „nem minden sikerült”. Mint mondta, mindannyiukkal személyesen fog tárgyalni. Egyúttal felkérte a kormány tagjait, hogy az új kabinet megalakulásáig ideiglenesen folytassák feladataik ellátását.
Közölte, hogy a posztot hamarosan létre fogja hozni. Az állam- és a kormányfőből, valamint a kulcstárcák vezetőiből álló biztonsági tanács feje az államelnök.
Lemondását Medvegyev Putyinnak a törvényhozáshoz intézett beszédével hozta összefüggésbe, amelyben az elnök az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat tett, és nagy hangsúlyt helyezett az olyan szociális kérdésekre, mint az oroszországi demográfiai visszaesés megállítása és a szegénység visszaszorítása.
„Ezek a változások, amikor minden valószínűség szerint a megvitatásuk után elfogadják őket, jelentősen meg fogják változtatni nemcsak az alkotmány cikkeinek egész sorát, de a hatalmi egyensúlyt is a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom között” – mondta a távozó kormányfő.
„Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy nekünk, az Oroszországi Föderáció kormányának biztosítanunk kell a lehetőséget országunk elnökének, hogy ezen körülmények között meghozza az összes szükséges döntést" – tette hozzá.
Az orosz kormány jelenlegi összetételében 2018 májusában alakult meg. Medvegyev 2012 óta miniszterelnök.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!