
Az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója, Joseph Kent nem értett egyet Irán lerohanásával
Fotó: Wikipédia
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. március 17., 22:222026. március 17., 22:22
2026. március 17., 22:222026. március 17., 22:22
A Nemzeti Terrorizmusellenes Központ (National Counterterrorism Center) vezetője a közösségi médiában megjelent bejegyzésében azt írta, hogy ,,nem tudom jó lelkiismerettel támogatni az Iránban zajló háborút”. Bejegyzésében úgy vélekedett, hogy Irán nem jelentett ,,közvetlen” veszélyt az amerikai nemzetre, a háború pedig Izrael és az Amerikában élő izraeli lobbi nyomására indult meg.
amelyek – véleménye szerint - nem szolgálják az amerikai emberek érdekét, és fontos erőforrásokat vonnak el az országtól.
Az elnöknek küldött levelében Joseph Kent személyes indítékkal is alátámasztotta lemondását, azt írta, hogy katonaként szolgáló feleségét ,,egy Izrael által kreált háborúban” veszítette el.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke keddi sajtótájékoztatóján vitatta Joseph Kent állítását, miszerint Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra. Azt mondta, kongresszusi vezetőként az adminisztrációtól kapott minősített információk szerint Irán tevékenysége amerikai emberek életébe került volna.

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!