Hirdetés

Lemondott a BBC vezérigazgatója a Trump egyik beszédének manipulálásával kapcsolatos vádak miatt

Trump

Lemondások a BBC-nél Trump egyik beszédének manipulálásával kapcsolatos vádak miatt

Fotó: whitehouse.gov

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.

MTI

2025. november 09., 21:532025. november 09., 21:53

2025. november 10., 07:152025. november 10., 07:15

Ugyancsak bejelentette lemondását vasárnap este Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News eddigi vezérigazgatója.

A két vezető távozásának előzményeként a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap a hét elején olyan kiszivárogtatott belső leiratokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint

Hirdetés

a BBC Panorama című politikai hírmagazinja félrevezető módon szerkesztve közölte Donald Trump 2021 januárjában mondott beszédét,

amely az állítólagos manipuláció nyomán úgy hangzott, mintha Trump kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének otthont adó Capitolium megrohamozására biztatta volna híveit.

Mint ismeretes, a törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését.

A zavargásokban 140 rendőr megsérült, és mintegy 1600 embert vettek őrizetbe, akik közül több mint 1200-at később elítéltek. Második hivatali idejének első napján, 2025. január 20-án Donald Trump kegyelmet adott nekik, vagy a már letöltött büntetésüket megváltoztatta.

A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz,

de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat, és éltessék „a bátor szenátorokat és képviselőházi tagokat”.

Beszédének csaknem egy órával későbbi részében a republikánus elnök úgy fogalmazott, hogy „harcolni fogunk, pokoli módon, mert ha nem harcoltok, nem lesz többé országotok”.

A Telegraph által megszerzett 19 oldalas belső vizsgálati dosszié szerint azonban a Panorama szóban forgó műsorában – amelyet a BBC a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt egy héttel sugárzott –

úgy szerkesztették össze a beszéd két különálló mondatát, mintha közvetlenül egymás után hangzottak volna el, így az a benyomás keletkezhetett, hogy Trump a Capitolium megrohamozására biztatta támogatóit.

Lemondását bejelentő vasárnapi közleményében Tim Davie úgy fogalmazott: jóllehet nem a BBC News körüli jelenlegi vita volt távozásának egyetlen oka, ez az ügy azonban „érthető módon hozzájárult” döntéséhez.

A BBC leköszönő vezérigazgatója – aki 2020 szeptembere óta állt a médiatársaság élén – hozzátette: a BBC összességében jól működik, de „történtek bizonyos hibák”, és vezérigazgatóként ezekért végső soron neki kell vállalnia a felelősséget.

A brit médiafelügyelet (Ofcom) nemrégiben ismertetett vizsgálati jelentésében megállapította, hogy

a BBC néhány hónapja műsorra tűzött gázai dokumentumfilmje is „súlyosan megsértette” a műsorkészítési normákat.

A How to Survive a War Zone (Miként lehet életben maradni egy háborús övezetben) címmel készített dokumentumfilm egy Abdullah nevű 13 éves fiú életét mutatta be a gázai háború körülményei között, és ő kommentálta a filmbeli jeleneteket is.

Nem sokkal később azonban kiderült, hogy a palesztin gyerek a Gázai övezetet uraló – Nagy-Britanniában hivatalosan terrorszervezetként nyilvántartott – Hamász radikális iszlamista csoport egyik miniszterének fia volt. Az Ofcom vizsgálati jelentése szerint a nézők „érdemi félrevezetésével ért fel” annak elhallgatása, hogy a dokumentumfilmben főszerepet játszó fiú apja a Hamász által irányított gázai kormányzat tagja.

Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke hétfőn, londoni alsóházi meghallgatásán várhatóan elnézést kér a cégnél kirobbant botrányokért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Megválasztották, hivatalba is lépett az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották, hivatalba is lépett az Alkotmánybíróság új elnöke
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával

November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával
2026. november 01., vasárnap

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések

A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések
2026. október 31., szombat

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást

Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák

Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák
2026. október 30., péntek

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút

Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút
2026. október 29., csütörtök

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború

Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán

Gázt, gyúlékony folyadékokat, valamint egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó konténerek sodródnak a Fekete-tengeren, amelyek egy szerdán dróntámadást szenvedett hajóról zuhantak a hullámok közé.

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán
2026. október 29., csütörtök

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort

Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh–magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az ENSZ főtitkárának.

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort
2026. október 29., csütörtök

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat

Miközben Izraelben a választás végeredményére várnak, és lázas gondolkodás zajlik arról, milyen kormány alakulhat, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud azt állítja: az arab pártok törvénytelenségeknek köszönhetik váratlan sikerüket.

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat
Hirdetés
Hirdetés