John Bolton
Fotó: Twitter
Donald Trump amerikai elnök kérésére kedden lemondott John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – jelentette a Fox televízió és több más amerikai médium, miután Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében is közölte.
2019. szeptember 10., 20:352019. szeptember 10., 20:35
2019. szeptember 10., 20:432019. szeptember 10., 20:43
„Előző éjjel tájékoztattam John Boltont, hogy többé nincs szükség a szolgálataira a Fehér Házban. Nagyon nem értettem egyet vele néhány javaslatát illetően, mint ahogyan így voltak ezzel mások is a kormányzatban. Ezért felkértem Johnt, hogy mondjon le” – írta mikroblogjában az amerikai elnök kedden délelőtt. Trump egyúttal köszönetet mondott Bolton eddigi munkájáért, és bejelentette, hogy a jövő héten megnevezi az új nemzetbiztonsági tanácsadót.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy amerikai sajtóhírek szerint Bolton kifejezetten ellenezte az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között tervezett béketárgyalásokat Camp Davidben. Az amerikai sajtó egyébként korábban is többször említést tett arról, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó már nem élvezi az elnök teljes bizalmát. Nagy feltűnést keltett például, hogy amikor az idén, június végén, Donald Trump az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demarkációs vonalnál találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, Bolton nem volt jelen.
Amerikai elemzők tudni vélik azt is, hogy Trump és Bolton között lényeges nézetkülönbségek voltak az Észak-Koreával, Iránnal és Afganisztánnal kapcsolatos politika megítélésében. A The New York Times szerint a feszültség közöttük különösen az elmúlt hónapokban éleződött ki, miután Trump júniusban az utolsó pillanatban visszavont egy korábbi döntést az Irán elleni csapásmérésről.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!