Hirdetés

Kreml: Moszkva lehetőleg békésen akarja elérni céljait, ám ha ez nem lehetséges, akkor katonailag is kész erre

A háború kitörése után összehívott tárgyalások nem jártak sikerrel, a felek már rég nem is ültek tárgyalóasztalhoz •  Fotó: Twitter/A1 Breaking

A háború kitörése után összehívott tárgyalások nem jártak sikerrel, a felek már rég nem is ültek tárgyalóasztalhoz

Fotó: Twitter/A1 Breaking

Vlagyimir Putyin elnök nyitott volt és marad minden olyan kapcsolatfelvételre, amely valamilyen módon segítheti Oroszországot biztonsági céljainak elérésében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Izvesztyija című lapban kedden megjelent interjúban.

MTI

2023. február 28., 13:392023. február 28., 13:39

Peszkov a terjedelmes interjúban a biztonsági koncepcióban változást sürgetett a Nyugat részéről: a biztonság oszthatatlansága elvének elismerését, vagyis azt, hogy egy ország biztonsága nem szavatolható egy másik rovására. Nehezményezte, hogy a háborút megelőzően semmibe vették Moszkva Washingtonba, Brüsszelbe és Bécsbe eljuttatott biztonsági aggályait.

Méltatta az ukrajnai politikai rendezéssel kapcsolatos kínai tervet, amely szerinte egybeesik az orosz megközelítéssel.

Hirdetés

A szóvivő szerint Moszkva lehetőleg békésen, a tárgyalóasztalnál akarja elérni céljait, ám ha ez nem lehetséges, akkor katonailag is kész erre. Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök tárgyalási készséget kifejező kijelentéseivel kapcsolatban kijelentette: a közelmúltban nem történt ilyen kezdeményezés. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

a közvetítői potenciál „egyszerűen megszűnik”, ha valamelyik ország Ukrajna oldalán beavatkozik a konfliktusba.

„Ukrajnában maradtak még olyan erők, amelyeknek nem tetszik a jelenlegi kijevi rendszer” – válaszolt arra kérdésre, hogy vannak-e még tárgyalásra kész partnerek Ukrajnában. Mint mondta, ezen erők egy kis része még mindig Kijevben, más részük pedig máshol, egyebek között Oroszországban van. Közéjük sorolta Viktor Medvedcsukot, az ukrán állampolgárságától és parlamenti mandátumától idén megfosztott ellenzéki politikust, akinek, mint mondta, „vannak támogatói, még ha nem is olyan sokan, mint szeretnénk”.

korábban írtuk

Putyin szerint a Nyugat egyetlen célja Oroszország felszámolása, és erről szerinte papírja van
Putyin szerint a Nyugat egyetlen célja Oroszország felszámolása, és erről szerinte papírja van

Oroszországnak az Egyesült Államoké mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz eln

Megjegyezte, hogy az Ukrajnában maradottak „egyszerűen félnek”.

„Fizikai értelemben veszélyes bármilyen módon felemelni a fejüket, mert azonnal megsemmisítik őket” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Moszkva felfüggesztette részességét a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött orosz-amerikai Új START szerződésben, kijelentette: „a helyzetben a mi szempontunkból nézve kardinális változás állt be”. Emlékeztetett arra, hogy a dokumentum születésekor a teljesítmény és mennyiség szempontjából az orosztól és az amerikaitól messze elmaradó, ám az európai stratégiai biztonsági rendszer számára jelentős brit és francia nukleáris arzenál „kimaradt a képből”.

Idézet
És abban a pillanatban, amikor a NATO de facto részesévé vált az ukrajnai konfliktusnak, a helyzet megváltozott. A NATO most lényegében egy tömbként, már nem hagyományos ellenfelünkként, hanem ellenségünkként lép fe.

A hírszerzésük a nap 24 órájában ellenünk dolgozik, a fegyvereiket, ahogy Putyin egy nemrégiben adott interjúban hangsúlyozta, ingyen szállítják Ukrajnának, és lövik a hadseregünket (…). A NATO-n belül kötelezettségvállalások és kollektív döntések születnek az új szállítmányokról, az új, egyre magasabb műszaki színvonalú fegyverekről” – jelentette ki.

korábban írtuk

A Nyugatot tette felelőssé Putyin a háború megindításáért
A Nyugatot tette felelőssé Putyin a háború megindításáért

A Nyugatot tette felelőssé az ukrajnai háborúért Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a szövetségi parlament két házának együttes ülésén elmondott beszédében.

Peszkov nehezményezte, hogy a döntést nyugati részről csak kérlelhetetlen bírálatok érték, ám nem mutatott senki készséget arra, hogy megszívlelje az orosz aggályokat.

Idézet
Makacsul nem akarják meghallani Putyin szavait”

– fogalmazott. Kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és az uniós országok azzal, hogy az ENSZ megkerülésével vezetnek be szankciókat mások, elsősorban Oroszország ellen, megsértik a nemzetközi jogot, mert a gazdasági büntetőintézkedések kizárólag a világszervezet Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával érvényesíthetők.

Kitért arra is, hogy az orosz elnök politikájának támogatottsága az országon belül a közvélemény-kutatások szerint változatlanul magas. Mint mondta, Putyin egyelőre nem nyilatkozott róla, hogy kívánja-e jelöltetni magát a jövő évben esedékes államfőválasztáson.

korábban írtuk

Ukrán főparancsnok: győzelem esetén el kell érni, hogy Oroszország soha ne tudjon megtámadni. Putyin orosz győzelemben hisz
Ukrán főparancsnok: győzelem esetén el kell érni, hogy Oroszország soha ne tudjon megtámadni. Putyin orosz győzelemben hisz

Ukrajna győzelme nemcsak területeinek felszabadítását jelenti, hanem olyan feltételek megteremtését is, az ukrán fegyveres erők olyan szintű megerősítését, hogy Oroszországnak soha többé ne legyen lehetősége megtámadni Ukrajnát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés