Hirdetés

Kreml: Moszkva felelős magatartást vár el a Nyugattól a nukleáris konfliktus megelőzésében

Képünk illusztráció •  Fotó: Pexels

Képünk illusztráció

Fotó: Pexels

Oroszország felelősségteljes magatartást tanúsít, és igyekszik megelőzni a nukleáris konfliktust, egyúttal ugyanezt a provokációktól mentes megközelítést várja el a Nyugattól is – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.

Hírösszefoglaló

2024. november 21., 20:402024. november 21., 20:40

Peszkov arra reagált, hogy Thomas Buchanan ellentengernagy az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának (STRATCOM) szóvivője kijelentette: Washington, bár nem törekszik nukleáris csapásváltásra, készen áll egy ilyen forgatókönyvre „a legelfogadhatóbb feltételek” mellett. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Buchanan ilyen feltételként nevezte az Egyesült Államok vezető szerepét a világban. Mindemellett hangot adott álláspontjának, miszerint Washingtonnak „érdemi párbeszédet kellene folytatnia” Moszkvával és Pekinggel.

„Nukleáris doktrínánk keretében hangsúlyoztuk, hogy Oroszország felelős álláspontot képvisel abban a tekintetben, hogy maximális erőfeszítéseket tesz az ilyen (nukleáris) konfliktus megelőzésére.

Hirdetés

Elvárjuk, hogy más országok is ugyanilyen felelősségteljes álláspontot képviseljenek, és ne vegyenek részt provokatív akciókban” – mondta a Kreml szóvivője.

A Bloomberg ügynökségnek azzal az állításával kapcsolatban, hogy Storm Shadow robotrepülőgépeket vetettek be Oroszországban, egy, a kurszki régióban található célpont ellen, Peszkov azt mondta, hogy „újabb eszkaláció van folyamatban”. Az orosz védelmi minisztérium napi hadijelentésében két Storm Shadow lelövéséről számolt be, anélkül, hogy a helyszínt megnevezte volna.

Peszkov ismételten azzal vádolta meg Joe Biden amerikai elnök leköszönő kormányzatát, hogy továbbra is „olajat önt a tűzre” az ukrajnai konfliktusban, akadályozva annak lezárását.

A szóvivő a védelmi tárca hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy az orosz fegyveres erők erőteljesebben fogják-e alkalmazni a korszerű fegyvereket Ukrajnában, mint ahogy arra az ukrán állításra való reagálást is, miszerint Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétát vetett be a háborúban.

Arról, hogy Fehéroroszországgal szemben támadás lenne előkészületben, amely második frontot nyithat az ukrajnai háborúban, azt mondta, hogy az orosz és a fehérorosz szakszolgálatok folyamatos kapcsolatban állnak egymással a potenciális nyugati fenyegetések ügyében.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján egyebek között arról beszélt, hogy Lengyelországban a redzikowói Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi bázis már régóta kiemelt potenciális célpont az orosz fegyveres erők számára, tekintettel a létesítmény által képviselt fenyegetés szintjére. Mint mondta, az amerikai-NATO projekt, amely az orosz biztonsági aggályok teljes mellőzésével, közel egy évtizeden át épült, Oroszország figyelmének fókuszába került, amely a válaszlépések előkészítésével töltötte ezeket az éveket.

„Ez a lépés beleillik abba a régóta folytatott és destruktív gyakorlatba, hogy a NATO katonai infrastruktúráját Oroszország határaihoz közelítik. Az ilyen lépések aláássák a stratégiai stabilitást. Más kártékony katonai-politikai és haditechnikai intézkedésekkel párosulva, amelyek célja a saját területtől több ezer kilométerre történő amerikai erőfitogtatás, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és más nukleáris hatalmakra, elkerülhetetlenül növeli a stratégiai kockázatokat, következésképpen a nukleáris veszély általános szintjét” – fogalmazott Zaharova.

korábban írtuk

Nukleáris csapás lehetőségét emlegeti Oroszország, miután Biden engedélyezi a mélységi csapásokat Oroszország ellen
Nukleáris csapás lehetőségét emlegeti Oroszország, miután Biden engedélyezi a mélységi csapásokat Oroszország ellen

Nukleáris csapás lehetőségét lebegtette meg Oroszország: az orosz nukleáris doktrína módosításait kidolgozták és szükség szerint ültetik gyakorlatba – közölte kedden a Kreml.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Románia harcképes amerikai alakulatok állandó jelenlétét szeretné az országban

Románia arra kérte az Egyesült Államokat, hogy jelentősen és tartósan növeljék az amerikai csapatok létszámát a Mihail Kogălniceanu-bázison és az ország egyéb kulcsfontosságú pontjain.

Románia harcképes amerikai alakulatok állandó jelenlétét szeretné az országban
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma

A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma
2026. november 08., vasárnap

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető
2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
Hirdetés