
Egy dologban egyetértenek. Továbbra is az unióban látják Európa jövőjét az elnökök
Fotó: Facebook
Az Európai Unió államfői csütörtökön közös felhívásban tettek hitet az erős és integrált Európa mellett, és arra buzdították az európai polgárokat, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson.
2019. május 09., 12:042019. május 09., 12:04
Az MTI-hez is eljutatott felhívást Frank-Walter Steinmeier német szövetségi államfő kezdeményezésére huszonegy európai uniós államfő írta alá: köztük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, valamint az osztrák, a lengyel, a cseh, a szlovén, a szlovák, a román, a bolgár, a horvát, az észt, a lett, a litván, az ír, a görög, a ciprusi, a máltai, a portugál és a finn államfő.
A közös felhívás címében Európára, „a valaha megfogant legjobb ötletként” hivatkoznak, és emlékeztetnek arra, hogy a fékevesztett nacionalizmus és más szélsőséges ideológiák okozta két kegyetlen világháborút követően
Az aláíró európai elnökök ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a békét és a szabadságot, a gyarapodást és a jólétet mind a mai napig nem tekinthetjük, és ne is tekintsük magától értetődőnek. „Valamennyiünk tevőleges hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a békés és integrált Európa nemes gondolata valósággá váljon” – üzenik.
Az uniós államfők szerint az EU ezekben a hónapokban még a korábbiaknál is komolyabb kihívásokkal szembesül: az európai integráció kezdete óta először fordul elő a közbeszédben az integráció valamely elemének, például a szabad mozgáshoz való jognak a korlátozása vagy közös intézmények megszüntetése,
ugyanakkor más tagállamok szorosabb integrációt sürgetnek az EU-ban vagy az euróövezetben, illetve többsebességű Európát szeretnének.
A felhívás szerint e kérdésekkel kapcsolatban a különböző tagállamok állampolgárai, kormányai és államfői eltérő álláspontot képviselnek, abban azonban az aláíró elnökök valamennyien egyetértenek, hogy az európai integráció és egység nélkülözhetetlen, és Európa jövőjét továbbra is az unióban látják.
Az államfők szerint csak egy erős közösség lesz képes szembenézni a kor globális kihívásaival – a klímaváltozással, a terrorizmussal, a gazdasági globalizációval és a migrációval –, amelyekkel szemben csak akkor lehetünk sikeresek, és akkor haladhatunk tovább a gazdasági és társadalmi kohézió és fejlődés útján, ha intézményi szinten egyenlő partnerekként működünk együtt.
„Ezért erős Európai Unióra van szükségünk, olyanra, amely közös intézményekkel rendelkezik, olyanra, amely folyamatosan és kritikusan ellenőrzi saját tevékenységét és képes a megújulásra, olyanra, amelynek élő, lélegző bázisát állampolgárai és tagállamai jelentik” – jelentik ki az uniós államfők.
A felhívás szerint „ennek az Európának a jövőbe vezető legmegfelelőbb lépésekről eleven politikai eszmecserére van szüksége” a 2017. március 25-ei Római Nyilatkozat alapján.
A közös nyilatkozatot aláíró huszonegy államfő az EP-választás tétjének a közös európai jövőt tartja, és arra buzdítja az európai polgárokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, mert az egyesített Európának „népei erős szavazatára van szüksége”.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!