Hirdetés

Kövér: Magyarország támogatja Romániát

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Magyarország továbbra is támogatja, hogy Románia a lehető legrövidebb időn belül tagja lehessen a schengeni övezetnek – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Roberta Anastaséval, a román képviselőház elnökével közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

2011. március 04., 09:122011. március 04., 09:12

A magyar házelnök üdvözölte, hogy Románia elfogadta a tanügyi törvényt, és nyárig a román parlament elé kerülhet a kisebbségi törvény is. A megbeszéléseken szóba került a magyarországi román anyanyelvi oktatás és a román kisebbségi közösségek támogatása is. Kövér László és Roberta Anastase a tájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodásba belefoglalták az Európai Unió napirendjén szereplő legaktuálisabb kérdéseket, de a dokumentum előirányozza a külügyi hivatalok kooperációjának erősítését is.

Kövér László közölte, hogy a határon túl élő nemzeti kisebbségekkel való kapcsolattartás tapasztalatait is igyekeznek egymással kicserélni. A házelnök kijelentette, hogy a magyar és román államközi, illetve parlamenti kapcsolatok jók és – a közös érdekek alapján – fejlődnek. Szavai szerint ezt kifejezi a kölcsönös bizottsági látogatások intenzitása is.

Roberta Anastase azt mondta, hogy a mostani találkozó része a két ország parlamentjei között körülbelül tíz éve jól és megszakítások nélkül működő párbeszédnek. Úgy fogalmazott, ez mindkét országot megóvhatja attól, hogy megismételje a másik fél által elkövetett hibákat. Elmondta, a szándéknyilatkozatban azt a célt is megfogalmazták, hogy a parlamenti bizottságok dolgozzanak ki az EU-ban közösen képviselhető állásfoglalásokat. Ő is fontosnak nevezte azon tapasztalatok hasznosítását, amelyeket a határon túli kisebbségekkel fenntartott kapcsolatokban szereztek.

A tanügyi törvényről kijelentette, annak megalkotásakor elsősorban a gyerekek érdekeit tartották szem előtt. A gyerekeknek egyenlő esélyeket biztosítanak azzal – mondta –, hogy az ismereteket az anyanyelvükön sajátíthatják el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés