Hirdetés

Koszorúk és záptojások

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Március 15. Több helyszínen is megzavarták az ünnepségeket Budapesten az 1848-as forradalom 159. évfordulóján. A politikai megosztottság az 1848-as forradalom 159. évfordulójára is rányomta bélyegét Magyarországon. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) központi megemlékezését az évforduló előestéjén is bekiabálók zavarták meg. A budapesti Batthyány-örökmécsesnél szerda este tartott néhány perces megemlékezést egy árpádsávos zászlót lengető ötfős csoport zavarta meg: a tér szélén „hazaárulók”, „áruló MDF”, és „hervad az Ibolya” jelszavakat kiabáltak.

Gazda Árpád

2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00

Boross Péter egykoriminiszterelnök provokátoroknak nevezte a bekiabálókat,és sajnálatát fejezte ki, hogy a nyolcszázéves árpádsávos zászlót„gazfickók szentségtelenítik”. A rendfegyelmét biztosító rendőrök nemavatkoztak be.
A tegnapi megemlékezésekBudapesten helyi idő szerint reggel kilenc órakor kezdődteka fémkordonnal körbezárt a Kossuth téren. Amintegy kétszáz résztvevő pfújolássalés fütyüléssel fogadta GyurcsányFerenc miniszterelnököt, aki Sólyom Lászlóköztársasági elnököt helyettesítveadott engedélyt a Magyar Köztársaságlobogójának felvonására. A füttykoncertcsak a Himnusz elhangzásakor és a zászlófelvonásakor hallgatott el. Az ünnepi eseményenrészt vett Szili Katalin, az Országgyűléselnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság,valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróságelnöke. A Fidesz és a KDNP nem vett részt azállami lobogó felvonásán, mertközleményük szerint elfogadhatatlannak tartják,hogy „a Gyurcsány-kormány börtönbe zárjaaz állami lobogót”.
A zászlófelvonásután a közjogi méltóságok koszorúthelyeztek el Kossuth Lajos szobránál, majd a NemzetiLovas Díszegység vezetésével ünnepimenet vonult át a Batthyány-örökmécseshez.A miniszterelnök távozását követelőkközül viszont sokan maradtak a téren, ésGyurcsány-ellenes jelszavakat skandáltak.
Az örökmécseshezvezető útvonalon a rendőrök biztonságiintézkedésként minden táskátátvizsgáltak, volt, akit arra is megkértek:igyon bele a táskájából előkerültásványvizes palackba, hogy bebizonyítsa: valóbanvíz van benne.

Tojásdobálás a Petőfi-szobornál

A magyar Nemzeti Múzeumnálhelyi idő szerint 11 órakor kezdődött, CsaládunkMagyarország című állami ünnepségenszínészek, táncosok idézték fel az1848–49-es forradalom és szabadságharc hangulatát.A helyszínen mintegy 15 ezer ember gyűlt össze. Azünnepségen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő,Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, azAlkotmánybíróság és Lomnici Zoltána Legfelsőbb Bíróság elnöke, továbbáHavril András, a Magyar Honvédség vezérkarifőnöke. Miközben a Nemzeti Múzeumnál tartottaz állami emlékműsor, folyamatosan érkeztek azAstoria felől az emberek. Ifjabb Hegedűs Lórántreformátus lelkész vezetésével többezer ember árpádsávos zászlókalatt érkezett a múzeumhoz.
Az emlékműsort folyamatosfüttyszó és bekiabálás zavarta meg,a hangoskodók a miniszterelnök és kormányatávozását követelték. A füttyszóa 11 órakor megszólaló harangszónál,a Szózat, valamint a Himnusz hangjaira csitult el rövididőre.
A Nemzeti Múzeumnáltartott ünnepséget követően több ezer emberindult a Március 15. térre, a Petőfi- szoborhoz, aFővárosi Önkormányzat ünnepségénekhelyszínéhez. Demszky Gábor főpolgármestera megemlékezésen hangsúlyozta: ebben azországban a békeszerető demokraták,konzervatívok, szocialisták és liberálisokvannak többségben. „Tízből kilenc magyar tartvelünk. Mindazok, akik nem hisznek a két, szembenállóés örökösen háborúzóMagyarország rémálmában. Mindazok, akiknem az ökölbe szorított kéz, hanem akinyújtott kéz hívei. Mindazok, akik jobbanszeretik lerakni az utcakövet, mint felszedni éselhajítani őket. Mi vagyunk többen.” – fogalmazott afőpolgármester. Demszky beszéde alatt biztonságiemberek fekete automata esernyőkkel védték a szónokota bedobált tojástól. A főpolgármestertbeszéde végén eltalálta egy tojás.
Néhány személy akordont benyomva hangoskodással, bekiabálássalzavarta meg az ünnepséget, egy férfi pedig egyrendőrre támadt. A Petőfi-szobornál egy pillanatraledöntötték a kordont, amikor Budapestfőpolgármestere az árpádsávos zászlótszidta. Az eseményen részt vett többek közöttGyurcsány Ferenc, Szili Katalin és Rogán Antal,az V. kerület fideszes polgármestere. A miniszterelnökhelyett Kóka János gazdasági miniszterkoszorúzott a kormány nevében.

Kétszázezren a Fidesz-nagygyűlésen

Közben a Hősök terénmintegy ötezren vettek részt a Magyar Igazság ésÉlet Pártja (MIÉP) rendezvényén,ahol Csurka Isvtán pártelnök úgyfogalmazott, forradalom lesz, ha a Gyurcsány-kormánynem távozik. Csurka arra biztatta a résztvevőket, hogyvegyenek részt a Fidesz-nagygyűlésen, amely 16 órakorkezdődött az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.Az ellenzéki párt által rendezett ünnepségenmintegy 200 ezer ember gyűlt össze, a tömeg túlnyúltaz Astorián, a rendőrség a Múzeum körutatés a Rákóczi út egy részétis lezárta. A környező mellékutcákbanrohamrendőrök várakoztak csapatszállítóautókkal.
A nagygyűlést Deutsch-FürTamás frakcióvezető-helyettes nyitotta meg, majdSchöpflin György fideszes EP-képviselő azösszefogás szükségességérőlbeszélt. A rendezvényen külföldi vendégekis felszólaltak, köztük Antonio Tajani, az EurópaiNéppárt olasz alelnöke, valamint VitautasLandsbergis volt litván államfő. Ezt követőenmondott beszédet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, adicsőséges 1849-es tavaszi hadjáratra emlékezve,ami a szabadság reményét hozta el a fővárosba.„1848 idén is győzött, éljen a szabad március15-e” – mondta Orbán, majd a korábbi fideszesszónokokhoz hasonlóan a jelenlegi kormányttámadta. „A hatalom a végzete felé masírozik”– fogalmazott a pártelnök, aki szerint az egyetlen út,hogy a jelenlegi kormány képviselőiből állóúj arisztokrácia felett győznie kell az újtöbbségnek. Orbán Viktor leszögezte: a népnekjoga van elkergetni a kormányt, ha az a nép ellenkormányoz.
A Fidesz-rendezvény résztvevőirendben távoztak a nagygyűlés helyszínéről.Eközben több száz ember gyülekezett a Kossuthtéren, ahol a rendőrség a fémkordonon belülvigyázott a rendre. Kordonokkal kerítették el aNemzeti Nyomozó Iroda Arad utcai épületétis, ahova a csütörtök délután őrizetbevett Budaházy Györgyöt bevitték. Budaházyta tavaly szeptemberi zavargások óta körözte arendőrség erőszakos, garázda cselekményekelkövetésének gyanújával.
A Nemzeti Múzeum előtt mintegyezerötszáz ember gyűlt össze, ahol a Goj Motorosokegyesület demonstrációt hirdetett. Lapzártánkkora rendőrség könnygázzal és vízágyúkkalpróbálta meg feloszlatni az Andrássy úton,a Terror Házánál összegyűlt tömeget.n

Õrizetbe vették Budaházy Györgyöt

A rendőrség csütörtököndélután a budapesti Deák téren elfogtaBudaházy Györgyöt, aki a Magyar Televízióépületének 2006. szeptemberi ostroma ótakörözés alatt áll. Budaházy ésLelkiismeret 88 nevű mozgalma 2002-ben tett szert országosismertségre, amikor néhány száz emberrelelfoglalta az Erzsébet hidat, követelve az országgyűlésiválasztások megismétlését. A férfitöbb kormánypárti rendezvényt is megzavarttársaival az elmúlt években. Budaházytállamellenes bűncselekmények elkövetésévelgyanúsítják, a rendőrség a Szabadságtéri szovjet emlékmű megrongálása miattadott ki elfogatóparancsot ellene.

Sólyom a nemzet egységéthangsúlyozta

Sólyom Lászlóköztársasági elnök kora délutánlátogatott el A szabadság 12 pontja címűrendezvényre a Lánchídra, ahonnan gyalog ment aParlamentbe. Sólyomnak a Nemzeti dal példányátnyújtották át, és egy kokárdáttűztek a zakójára. Az Országházbantartott ünnepségen a köztársaságielnök a miniszterelnök előterjesztéséreKossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbáa Magyar Köztársasági Érdemrendkitüntetéseit nyújtotta át. Ünnepiköszöntőjében hangsúlyozta, a magyar nemzetegységét fejezte ki az is, hogy kolozsvárilátogatásán állami kitüntetéseketadhatott az erdélyi magyaroknak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés