
Az Egészségügyi Világszervezet genfi székhelye
Fotó: Egészségügyi Világszervezet
Korai még nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet meghirdetni a Kínában megjelent és több országra átterjedő koronavírus miatt – közölte csütörtökön Genfben az Egészségügyi Világszervezet.
2020. január 24., 01:322020. január 24., 01:32
2020. január 24., 01:352020. január 24., 01:35
„Kínában szükséghelyzet van, de ez még nem jelent világméretű egészségügyi válsághelyzetet” – közölte a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a szervezet sürgősségi bizottságának ülése után. „Az, hogy nem hirdetek ki ma nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet, nem azt jelenti, hogy a WHO szerint nem komoly a helyzet, vagy nem vesszük azt komolyan” – szögezte le a főigazgató.
„Tudjuk, hogy Kínában létezik a vírusnak emberről emberre terjedő változata, de a jelek szerint a terjedése pillanatnyilag csak családokon belülre, illetve a fertőzött betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozókra korlátozódik” – mondta a főigazgató genfi sajtóértekezletén. Reményét fejezte ki, hogy az új koronavírus által érintett kínai városok zárlata hatékony és rövid távú intézkedés lesz. A kínai hatóságok a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan után, és az utóbbival szomszédos Huangkangban és Ocsouban, illetve Csibi kisvárosban is közlekedési zárlatot vezettek be csütörtökön.
Az ENSZ szakosított szervezete azután hozta meg döntését, hogy független szakértők két napon át gyűjtötték az információkat az újonnan azonosított koronavírusról. Didier Houssin, a sürgősségi bizottság elnöke elmondta, hogy a testület nagyon megosztott volt, majdnem 50-50 százalékos arányban döntöttek. A WHO meghatározása szerint a globális vészhelyzet olyan rendkívüli esemény, amely összehangolt nemzetközi reagálást igényel. Korábban az amerikai kontinensen fertőző Zika vírus, a sertéspestis és a járványos gyermekbénulás idején hirdettek ki nemzetközi vészhelyzetet.
A koronavírus okozta tüdőgyulladásban eddig több mint 600 ember betegedett meg, a fertőzésnek 17 – más források szerint 18 – halálos áldozata van.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!