
Fotó: Beliczay László
Túllépte a 392 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma a világban kedd délután, miközben a halottak száma meghaladta a 17 100-at. Eközben több mint 102 ezren meggyógyultak.
2020. március 24., 18:592020. március 24., 18:59
2020. március 24., 20:032020. március 24., 20:03
Még mindig Olaszország a legfertőzöttebb, de folytatódott a csökkenő tendencia: ismét kevesebben, de így is hatszázketten haltak meg 24 óra alatt, és ezzel 6078-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma.
A halottak száma folyamatosan csökkent: szombaton 793-an, vasárnap 651-en haltak meg.
Spanyolországban több mint ötszázan veszítették életüket keddi bejelentés szerint 24 óra alatt. A hivatalos adatok szerint az eddig regisztrált fertőzöttek száma egy nap alatt 6500-zal emelkedett, és már meghaladta a 39 ezret. Közülük 22 ezer ember került kórházba, több mint 2600 beteget intenzív osztályon ápolnak.
Franciaországban bezárnak a szabadtéri piacok, illetve szigorodik a sportolási célból engedélyezett kijárás, de nem lesz teljes karantén a koronavírus-járvány miatt. A hétfő esti adatok szerint a halálos áldozatok száma 860-ra emelkedett, ami 186-tal több, mint az előző nap, a kórházban ápolt betegszám pedig 8675, ez csaknem 1500-zal több, mint vasárnap.
Németországban közben kiderült:
Az országban kedden délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma . Ez 4183 esettel – 16,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11–12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől.
Nagy-Britanniában szigorításokat vezettek be: a briteknek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk otthonukat az új koronavírus-járvány megfékezése végett – jelentette be hétfő este Boris Johnson miniszterelnök.
Az Egyesült Államokban is súlyos a helyzet: Donald Trump elnök elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését a vírus által leginkább sújtott három tagállamban, Washingtonban, Kaliforniában és New Yorkban. A gárda tagjai gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek kiosztásában, valamint mobil orvosi rendelők és vírustesztet végző állomások felállításában segédkeznek. Az országban hétfőn 41 ezer 511 koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak, és a fertőzés nyomán kialakult betegségbe 499-en haltak bele.
Moszkva első számú járványkórházában keddre meghalt a második koronavírus-fertőzött beteg, egy 69 éves asszony, aki a Portugáliából hazatért lányától kapta el a Covid-19 betegséget. A boncolás megállapította, hogy a halált közvetlenül most sem a SARS-CoV-2 vírus, hanem végső stádiumba lépett rákbetegség okozta. Múlt héten egy másik fertőzött asszony vérrögleválás következtében halt meg.
Az érintettek közül 290-en Moszkvában tartózkodnak. Ukrajnában egy nap alatt 11-gyel, 84-re emelkedett tegnapra az eddig megerősített koronavírusos fertőzöttek száma, közülük hárman haltak bele a betegségbe, és egy beteg gyógyult meg. Mindeközben ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma Kínában hétfőn, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság keddi közlése szerint előző nap éjfélig 78 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország szárazföldi részén. A közép-kínai Vuhan városában, ahonnan a vírus tavaly év végén terjedni kezdett, hétfőn egy újabb esetet regisztráltak, miután öt napon keresztül nem számoltak be egyetlen újabb fertőzöttről sem.
Magyarország: ellenzéki „nem” a koronavírus-törvényre
Magyarországon nem járult hozzá az ellenzék, így az Országgyűlés elutasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalását hétfőn, ezért az előterjesztést sürgősséggel, legkorábban négy nap múlva fogadhatja el a Ház. A jogszabály lehetővé tenné a veszélyhelyzet korátlan ideig tartó meghosszabbítását. A házszabálytól eltérő tárgyalást 137 igen, 52 nem szavazattal utasította el a parlament. Több ellenzéki képviselő tegnap közölte: az ellenzék nem bízik Orbán Viktor miniszterelnök kormányában, ezért nem ad korlátlan felhatalmazást a kormánynak még a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos időben sem. Eközben újabb magyar állampolgárokon mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 187-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma 21, 9-en belehaltak a betegségbe. Tegnap Kínából hárommillió maszkból és 86 lélegeztetőgépből álló szállítmány érkezett az országba.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!