Hirdetés

Koronavírus: a halottak és az új fertőzöttek száma is meredeken emelkedik Itáliában

•  Fotó: Védelmi Minisztérium

Fotó: Védelmi Minisztérium

Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, s ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4821-gyel emelkedett.

MTI

2020. március 21., 20:132020. március 21., 20:13

2020. március 21., 21:362020. március 21., 21:36

 Ugyanakkor a gyógyultak száma is az eddigi legtöbbel, 943-mal ugrott egy nap alatt, és túllépte a hatezret. Az elhunytak száma egy nappal korábban 627 volt, átlagos életkoruk továbbra is 80 év körül van. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett.

A jelenleg beteg 42 681 személyből több mint húszezer szorul kórházi kezelésre, hét százalékuk intenzív osztályon.

Hirdetés

Silvio Brusaferro, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője elmondta, „a tetőzés pillanata nem számítható ki előre, akkor fog bekövetkezni, amikor utána csökkenésnek indul a betegek száma”. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője kifejtette, nagyon sok orvos válaszolt az egészségügyi dolgozók országos mozgósítására, amellyel a már nyugdíjas orvosokat, valamint a magánkórházakban dolgozókat is arra kérték, jelentkezzenek a közkórházakban. Hétfőtől 52, Kubából érkezett orvos is munkába áll az észak-olaszországi kórházakban.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Olaszország középső és déli részén ezidáig sikerült megfékezni a diagnosztizált betegek és a halottak napról napra történő növekedését: az országnak ebben a felében összesen 70-en haltak meg az utóbbi egy napban. A számokat a legtöbb beteget regisztráló Lombardia tartomány adatai emelik folyamatosan: az északnyugati régióban az utóbbi egy nap alatt 3251-gyel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 2380-as adathoz képest, és 546-an haltak meg, a pénteken elvesztett 381 beteghez képest.

A tartományban március 8-án vezették be szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokat, hogy lassítsák vírus terjedését. A járványügyi szakemberek akkor a megszorítások első eredményeit legkorábban körülbelül két hét elteltével várták, a vírus lappangási ideje után. Lombardiában – ahol a járvány éppegy hónappal ezelőtt kezdett terjedni – a diagnosztizált fertőzöttek már meghaladták a 25 ezret, a halottaké elérte a 3095-t. Intenzív kezelésre több mint ezren szorulnak. A lombardiai halottak majdnem egyharmadát számláló Bergamo püspöke engedélyezte, hogy orvosok is áldásukat adják a haldoklókra, miután a kórházakban szolgáló papok is megbetegedtek. Giuseppe Sala milánói polgármester bejelentése szerint, az egymilliós várost eddig sikerült „megvédeni” a járványtól.
Hirtelen megemelkedett az igazolt fertőzöttek száma a Lombardiával szomszédos, több mint négy millió lakosú Piemonte tartományban, ahol az utóbbi egy napban majdnem háromszázzal 1800 fölé nőtt a létszámuk. A tartomány orvoskamarájának bejelentése szerint a helyi egészségügy „nem bírja tovább” a betegellátást.

A fertőzés útvonalát követő járványszakértők szerint az Olaszország és Spanyolország közötti „találkozási pontot” a milánói Meazza-stadionban február 19-én játszott Atalanta-Valencia BL-mérkőzés jelentette. A spanyol szurkolók innen vihették magukkal a vírust.

Az olasz belügyi tárca adatai szerint pénteken több mint 220 ezer utcai és közúti ellenőrzésen majdnem 10 ezer személy ellen tettek feljelentést, mivel indok nélkül hagyta el lakhelyét. Több mint 90 ezer kereskedelmi egységet ellenőriztek, 104 esetben szabtak ki bírságot, kilencet bezártak. A március 11-én bevezetett óvintézkedések óta több mint 1,6 millió ellenőrzést végeztek, és 70 ezer szabálysértést számoltak. A mozgáskorlátozást szombattól tovább szigorították a szabadidős tevékenység betiltásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés