Hirdetés

Kormányfői bírálat

Előrehozott választásokat javasol a török miniszterelnök. A demokrácia elleni merényletnek nevezte tegnap a török miniszterelnök, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás eredménytelenül zárult első fordulóját. „Megakasztották az elnökválasztás folyamatát a parlamentben. Csaknem lehetetlenné tették a törvényhozás számára, hogy államfőt válasszon a jövőben. Az alkotmánybíróság döntése a demokráciára leadott lövés” – mondta Recep Tayyip Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) frakcióülésén.

Gazda Árpád

2007. május 03., 00:002007. május 03., 00:00

Hozzátette ugyanakkor, hogy „tiszteletben tartja” az alkotmánybíróság döntését. A taláros testület kedden adott helyt az ellenzék beadványának, amelyben a múlt pénteki elnökválasztási forduló megsemmisítését kérte. A beadvány szerzője arra hivatkozott, hogy szavazáskor legalább 367 parlamenti képviselőnek kell az ülésteremben tartózkodnia, de csak 361 képviselő volt jelen. Az AKP tegnap úgy döntött, vasárnap ismétlik meg az elnökválasztást. Az alkotmánybíróságban a világi politikai berendezkedés hívei vannak többségben, akiket – a hadsereghez hasonlóan – nyugtalanítanak a kormánypárt iszlamista gyökerei. Az AKP, amelynek 352 képviselője van az 550 fős törvényhozásban, tegnap olyan javaslatot nyújtott be az ankarai parlamentben, hogy június 24-én tartsák meg az előrehozott választásokat. A választásokra egyébként novemberben kerülne sor. Erdogan kormányfő előző nap közölte: kérni fogja a parlamentet, hogy június 24-ére és július 1-jére tűzze ki az előrehozott parlamenti választásokat. A miniszterelnök alkotmánymódosítást szorgalmazott, amelynek értelmében nem a parlament, hanem a nép választaná meg az államfőt. A törökországi válságot az váltotta ki, hogy az AKP az iszlámbarát Abdullah Gül külügyminisztert jelölte államfőnek.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés