Hirdetés

Kölni molesztálások: szervezett bűncselekmény történt?

•  Fotó: bild.de

Fotó: bild.de

A kölni támadásokat követően egyre több áldozat jelentkezik a rendőrségen, eddig több mint százan fordultak a hatóságokhoz – közölte szerdán egy rendőrségi szóvivő. Az igazságügyi miniszter szerint szervezettnek tűnnek a nők elleni szilveszteri támadások.

Krónika

2016. január 06., 16:402016. január 06., 16:40

Az áldozatok mintegy háromnegyede számolt be szexuális bűncselekményről. A nők meghallgatását követően a szóvivő szerint a hatóság világosabb képet kapott a történtekről, sok nő számolt be arról, hogy támadói megfogdosták. Az elkövetőket a rendőrség egyelőre nem azonosította, és a szóvivő szerint a szilveszter éjjelén történtek „összetett jellege” miatt ez „rendkívül nehéz”.

Az áldozatok vallomásai alapján bántalmazóik többsége arab vagy észak-afrikai származású lehet. A rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezer fős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Az áldozatok kétharmada nem kölni, hanem turistaként érkezett a városba.

A rendőrség fellépését a német szövetségi belügyminiszter is élesen bírálta. „Kiürítik a teret. Aztán ez történik, majd várják a bejelentéseket. Így nem működhet a rendőrség” – jelentette ki Thomas de Maiziere. A Bild című napilapnak nyilatkozva a miniszter arról beszélt, hogy az elkövetőket származásuktól függetlenül meg kell büntetni. „Ha voltak köztük menedékkérők, arról is nyíltan kell beszélni” – jelentette ki Thomas de Maiziere.

Több mint egymillió menedékkérőt regisztráltak Németországban

Csaknem 1,1 millió menedékkérőt regisztráltak tavaly Németországban, közöttük 428 ezer szíriait, akik a legnagyobb csoportot alkotják közöttük – közölte szerdán a berlini belügyminisztérium. A menedékkérők száma az egymilliót decemberben lépte át, abban a hónapban 127 ezren érkeztek Németországba.

A német igazságügyi miniszter szerint úgy tűnik, hogy az elkövetők előre kitervelhették a szilveszter éjszakáján Kölnben a nők ellen elkövetett erőszakos kilengéseket és zaklatásokat. „Az egész (előre) megbeszélt dolognak tűnik” – mondta Heiko Maas szerdán a ZDF német közszolgálati adó reggeli műsorában. „Szép lenne, ha nem szervezett bűnözésről lenne szó, de inkább szeretném megvizsgálni, vannak-e a háttérben olyan emberek, akik ilyeneket szerveznek” – hangsúlyozta. Mint a tárcavezető elmondta, az ilyesmi nem a semmiből történik, valakinek kell lennie mögötte.

Maas egyúttal bírálta a nőknek adott viselkedési tippeket. „Ezeket semmire nem tartom. Egy ilyen dolog nem vezethet ahhoz, hogy a nőknek másképp kelljen viselkedniük” – szögezte le. A tárcavezető Twitter-üzenetében leszögezte, hogy „nem a nőkre hárul a felelősség, hanem a tettesekre\".

Maas ezzel a bejegyzésével Henriette Reker független kölni főpolgármesternek arra a nyilatkozatára reagált, amelyet a nők viselkedésével kapcsolatban mondott. „Mindig van lehetőség arra, hogy az ember bizonyos távolságot tartson, amely egy karhossznál legyen nagyobb” – mondta Reker egy sajtókonferencián a nők védelmének módjait firtató újságírói kérdésre válaszul. Szavai gúny és éles bírálatok tárgyává váltak az interneten.

Egyébként Angela Merkel német kancellárral az élen több vezető német politikus is elítélte kedden a nők ellen elkövetett szilveszter éjszakai támadásokat. A kancellár szerint a jogállamnak kemény választ kell adnia erre. Angela Merkel kedden telefonon beszélt Henriette Rekerrel, Köln főpolgármesterével. A beszélgetés során felháborodásának adott hangot a visszataszító szexuális támadások miatt, amelyek – mint fogalmazott – a jogállam kemény válaszát követelik. A kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnösök kilétét a lehető leggyorsabban és a lehető legteljesebben feltárják, illetve tekintet nélkül származásukra vagy egyéb hátterükre megbüntessék őket.

Manuela Schwesig nő- és ifjúságügyi miniszter ugyancsak visszataszítónak és megvetendőnek nevezte a támadásokat, majd úgy folytatta: „A nők nem szabad prédák. A nők elleni támadásokat nem tűrjük el”. Hannelore Kraft, Észak-Rajna–Vesztfália szociáldemokrata miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy keményen fel kell lépni a tettesek ellen.

Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere is élesen reagált a történtekre. „Nem tűrjük el, hogy észak-afrikai férfiak csoportokba szerveződve arcátlan szexuális támadásokkal alázzanak meg védtelen nőket” – idézte Ralf Jägert keddi számában a kölni Express és a Kölner Stadt-Anzeiger című lap.

Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára ugyanakkor követelte a nőket molesztáló migránsok azonnali kiutasítását Németországból. „Tűrhetetlen, hogy fiatal migránsok nőket támadjanak meg szexuálisan és meglopják őket a német nagyvárosokban éjszaka a nyílt utcákon, és köztereken” – mondta a politikus a Rheinische Post című lapnak.

Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány a közelgő karnevál kapcsán megjegyezte: fokozzák a rendőrség jelenlétét, ami egyenruhás egységek mellett civilruhás erőket is jelent, illetve mobil videomegfigyelő berendezéseket is felállítanak.

Egyébként az is botrányt okozott, hogy a német közszolgálati televízió nem számolt be hétfő esti híradójában a szilveszteri kölni támadásról. A ZDF elnézést kért ugyan, de most megvetés tárgya a Facebookon és a Twitteren – számolt be róla a Die Welt.

Már az is nagy felháborodást váltott ki Németországban, hogy a rendőrség napokig hallgatott a történtekről. Újév napján csak egy szűkszavú közleményt adtak ki, miszerint nem történt komolyabb atrocitás szilveszter éjszaka, miközben a kölnihez hasonló tömeges támadás volt Hamburgban, és a baden-württembergi rendőrszakszervezet szerint Stuttgartban is előfordult néhány hasonló incidens. A rendőrség csak hétfőn kora este állt a nyilvánosság elé, miután egyre nagyobbá vált a felháborodás az interneten és a német közvéleményben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés