Hirdetés

KMKSZ: a magyarországi ellenzék gyűlöletkampányt folytat a külhoni magyarok ellen

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított „gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek”.

Krónika

2018. február 24., 16:312018. február 24., 16:31

2018. február 24., 16:322018. február 24., 16:32

Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat szerint a KMKSZ sajnálatosnak tartja, hogy egyes ellenzéki pártok „érdemi alternatíva híján az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításával kívánnak szavazatokat gyűjteni a közelgő parlamenti választásokon".

Nyilatkozata szerint a KMKSZ úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része volt, és emlékeztet arra, hogy a kárpátaljai magyarok örömmel fogadták a magyar kormány nemzetegyesítési programját.

Hirdetés
Idézet
Úgy gondoljuk, a magyar nemzet részeként jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson” – áll a közleményben.

A magyar szervezet leszögezi: a mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, tovább erősítsük a magyar nemzet egységét, s éppen ezért fontosnak tartják, hogy a választásokig hátralévő időben minden határon túli magyar, aki elnyerte a magyar állampolgárságot, mielőbb regisztráljon és éljen szavazati jogával.

„A kárpátaljai magyarok nevében köszönjük a magyar kormány kiállását és támogatását, köszönettel tartozunk az ukrajnai oktatási törvény bevezetése elleni küzdelemben nyújtott eddigi erőfeszítésekért, a nehéz gazdasági helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak juttatott gazdasági és szociális támogatásokért” – hangsúlyozza nyilatkozatában a KMKSZ, hozzátéve, bíznak benne, „hogy a jövőben is olyan kormánya marad anyaországunknak, amely felelősséget visel a határon túli magyarokért is.” A KMKSZ üdvözli továbbá a FUEN által indított nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést, bízik annak sikerében, s arra buzdít mindenkit, hogy csatlakozzon a kisebbségek jogainak védelméről szóló európai aláírásgyűjtéshez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés