Hirdetés

Kiverte a biztosítékot Magyarországon a Şaguna-szobor

Szobrot állítottak a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapátiban, az ortodox templom kertjében Andrei Şaguna román ortodox püspöknek, aki 1848-49-ben fegyveres ellenállásra mozgósított a magyar szabadságharccal szemben.

MTI

2013. november 28., 11:582013. november 28., 11:58

A szobor felállításáról Tarsoly Attila (Fidesz), a település polgármestere tájékoztatta szerda este az MTI-t. A polgármester – aki egy román nyelvű meghívót kapott a november 23-ai eseményre – elmondta, mivel a terület egyházi tulajdonban van, az önkormányzattól nem kellett engedélyt kérni a szobor felállításához. Az elöljáró közölte: távollétével tiltakozott a mellszobor felállítása ellen. „Az önkormányzatnak nem volt jogi eszköze az elhelyezés megakadályozására, ahogy a szobor eltávolítására sincs” – jelentette ki Tarsoly Attila.

Andrei Şagunának 2008-ban a Békés megyei Gyulán akartak mellszobrot állítani, az akkori erőteljes tiltakozás azonban azt megakadályozta. „Most ugyanazt a mellszobrot avatták fel romániai politikai és egyházi vezetők, a román sajtó jelenlétében Körösszegapátiban” – magyarázta a polgármester az MTI-nek, hozzátéve: ő és az általa vezetett képviselő-testület elhatárolódik a „románok barátságtalan lépésétől”, amelyről tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot.

Andrei Şaguna szobrát 2008-ban akarták fölállítani Gyulán, a román ortodox katedrális előtt. Az alapkőletételt 2008. október 19-re tervezték, azonban két nappal korábban lemondta az eseményt a gyulai ortodox püspökség és a gyulai román főkonzul. Perjési Klára, a város polgármestere az MTI-nek akkor elmondta: az értesítés szerint a magyar és a román kormány megállapodott abban, hogy nem lesz alapkőletétel. A szobor felállítása ellen korábban tiltakozott egy gyulai önkormányzati képviselő, valamint a Jobbik helyi vezetője is.

Az 1809-ben Miskolcon született Andrei Şaguna püspököt a románok nemzeti hősként tisztelik 1848-49-ben játszott szerepéért, amikor az erdélyi románság szellemi vezéreként népét fegyveres ellenállásra mozgósította a magyar szabadságharccal szemben. Csatlakozott Stratimirovic pátriárkához, illetőleg a szerbek magyarellenes mozgalmához, és részt vett mindazon politikai tevékenységekben, bécsi, olmützi deputációkban, melyek a magyar érdekek ellen irányultak.

Szolgálataiért több rangos kitüntetést kapott. 1865-ben részt vett a kolozsvári gyűlésen, ahol Erdély és Magyarország uniója ellen érvelt. Fontos tevékenységet fejtett ki a román iskolaügyekben, segítette a tehetséges román fiatalok külföldi iskolázását. Kieszközölte a brassói román főgimnázium engedélyezését, amely 1851-ben meg is nyílt, nyomdát is alapított iskolai és egyházi könyvek kiadására. Jelentős lépéseket tett a román egyházi ügyekben: 1860-ban és 1864-ben zsinatokat tartott és még 1864-ben keresztülvitte az ortodox román egyház teljes elválasztását az ortodox szerb egyháztól. Elnyerte az erdélyi románok metropolitája címet is. 1871-ben a bukaresti Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

1873-ban Nagyszebenben halt meg, teljes vagyonát egyházára hagyta; nyomdáját is egyházmegyéje örökölte. A Békés Megyei Hírlap korábban azt írta a püspökről, hogy Kossuth Lajos hazaárulónak nevezte, mert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején csatlakozott a szerbek magyarellenes mozgalmához, és részt vett a magyar érdekek ellen irányuló politikai tevékenységben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés