
Pert fontolgat a francia elnök a Closer című bulvármagazin ellen, mert az felfedte állítólagos intim viszonyát Julie Gayet színésznõvel.
2014. január 12., 20:222014. január 12., 20:22
Francois Hollande (képünkön) szerint a folyóirat megsértette magánélethez fűzõdõ jogát, arról azonban nem nyilatkozott, hogy igazak-e az állítások. A Closer című bulvármagazin legfrissebb számában egy hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban számolt be arról, hogy az 59 éves elnöknek és a 41 éves Julie Gayet-nak viszonya van. A köztársasági elnök közleményben nehezményezte, hogy a lap „megsértette a magánélethez fűződő jogát, amely őt minden más állampolgárhoz hasonlóan megilleti\".
„Újév napja környékén az államfõ bukósisakkal a fején robogóra pattan, és elmegy találkozni a színésznõvel abba a lakásba, ahol már több éjszakát töltött. Meglepõ képek, amelyek az elnök személyi biztonságának kérdését is felvetik. Az államfõt egyetlen testõr kíséri, aki eszerint tud a találkozóikról, sõt õ visz nekik croissant-t!\" – írta a Closer, amely szerint a szóban forgó lakás az államfõ rezidenciája, az Élysée-palota közelében található.
Hivatalosan az elnöknek élettársa van, Valérie Trierweiler újságíró. Hollande őt megelőzően Ségolene Royallal, a 2007-es elnökválasztás szocialista jelöltjével élt együtt viszonylag hosszú ideig. Tőle négy gyereke született.
Különben Franciaországban – ahol a magánszférára vonatkozó törvények a legszigorúbbak közé tartoznak a világon – bűncselekménynek számít információt közzétenni egy ember magánéletérõl annak engedélye nélkül. A francia alkotmány is kimondja, hogy mindenkinek joga van a magánélethez.
A teljes párizsi politikai elit, bal- és jobboldalon is, beleértve a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali Nemzeti Frontot, támogatásáról biztosította az államfőt, amikor a magánéletének tiszteletben tartását kérte, s elítélték a Closer eljárását. Hasonlóan foglalt állást a francia mértékadó sajtó is: a konzervatív Le Figaro tényszerűen számolt be az állítólagos revelációról és a politikai reagálásokról, a balliberális Le Monde csak egy néhány soros mínuszos hírt szentelt az ügynek.
A magánéleti botrány időzítése azért jött különösen rosszul Hollande-nak, mert holnap több mint ötszáz francia és külföldi újságíró hivatalos az Elysée-palotába az államfő úgynevezett újévi sajtótájékoztatójára, amelynek legfőbb témája a vállalatok adóterheinek enyhítése és az állami kiadások csökkentése érdekében megalkotott „felelősségi paktum\" részleteinek ismertetése. A kommunikációs tanácsadók által alaposan előkészített, a liberális gazdasági fordulópontnak és az elnök népszerűségének javítására szánt pillanatot azonban várhatóan elhomályosítják majd az elnök magánélete részleteire vonatkozó kérdések, illetve Hollande-nak az arra adott válaszai.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!