
Fotó: Twitter/ Nicholas Burns
Elengedhetetlennek nevezte a kínai-amerikai kapcsolatok normalizálását Csin Kang kínai külügyminiszter Nicholas Burns amerikai nagykövettel hétfőn Pekingben folytatott megbeszélésén, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak korrigálnia kell a tajvani kérdés kezelését és be kell fejeznie az „egy Kína” elv semlegesítésére tett igyekezetét.
2023. május 08., 12:592023. május 08., 12:59
2023. május 08., 13:012023. május 08., 13:01
„Az Egyesült Államok elhibázott kijelentések és tettek sorozatával ásta alá a kínai-amerikai kapcsolatok nehezen kivívott pozitív lendületét” – mondta Csin az amerikai nagykövetnek a pekingi külügyminisztérium közleménye szerint.
„Az egyeztetett napirend szerint zajló párbeszéd és együttműködés folyamata ezzel megszakadt és ismét fagyos viszony alakult ki a két ország között” – tette hozzá.
Válaszul Peking megszakította a hivatalos kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, beleértve a haderők közötti kapcsolatokat is.
A két szuperhatalom közötti feszültség novemberben enyhült valamelyest Joe Biden és Hszi Csin-ping találkozóját követően a G20-ak indonéziai csúcstalálkozóján, amikor a két vezető gyakoribb egyeztetésekben állapodott meg.
Erre válaszul Antony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta pekingi látogatását.
A múlt hónapban Kína hadgyakorlatokat tartott Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök Los Angelesben találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.
Csin hétfőn tett kijelentése szerint
Az Egyesült Államok és Tajvan kapcsolatát 1979 óta a tajvani kapcsolatokról szóló törvény szabályozza, amely jogalapot ad az Egyesült Államoknak arra, hogy az önvédelemhez szükséges eszközöket Tajvan rendelkezésére bocsássa, de nem kötelezi segítségnyújtásra Tajvant érő támadás esetén.
A 2023-as költségvetés részeként az amerikai kongresszus egymilliárd dollárnyi hadianyag-támogatást engedélyezett Tajvan számára az Ukrajna gyorsított támogatását lehetővé tévő felhatalmazáshoz hasonló megoldás keretében.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!