
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke
Elutasította a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt, hogy a jövő évi parlamenti választásokon koalícióban induljon a – tisztán magyar – Magyar Közösség Pártjával (MKP) – ezt a vegyes párt vezetői jelentették be a Most-Híd Országos Tanácsának ülése után, hétfőn este.
2019. augusztus 27., 10:332019. augusztus 27., 10:33
2019. augusztus 27., 10:332019. augusztus 27., 10:33
Az MKP és a Most-Híd még július végén kezdett egyeztetést egy esetleges választási együttműködés lehetőségeiről a jövő tavasszal esedékes szlovákiai parlamenti választásokon. Bár az egyeztetés több fordulót követően sem hozott érdemi eredményt, azt azonban, hogy vélhetően semmilyen formája nem lesz az együttműködésnek, most először mondták ki a vegyes párt vezetői.
Ravasz Ábel, a párt alelnöke azt jelölte meg az elutasítás okául, hogy pártjuk vezetése nem tudta elfogadni az MKP-nak azt a javaslatát, hogy egy esetleges közös koalíciós listán a két párt jelöltjei 50-50 százalékos arányban osztozzanak. A Most-Híd ugyanis 70-30 százalékos arányt szeretett volna a saját javukra. A legutóbbi felmérések szerint mindkét pártnak 4 százalékos a támogatottsága.
Az MKP egyelőre nem reagált a Most-Híd bejelentésére, ám jelezték, hogy kedden ők is tájékoztatják a sajtót.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!