Hirdetés

Kijev: narancsos koalíció?

Az oroszbarát Janukovics pártja nyerheti a választásokat, de az ellenzéki szövetség alakíthat kabinetet. A Viktor Juscsenko ukrán elnök mögött álló Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU-NSZ) politikai tanácsa tegnap este felhatalmazást adott a testület elnökének, hogy kezdjen tárgyalásokat Julija Timosenko Tömbjével (BJuT) a két párt „demokratikus koalíciójának” megalakításáról.

Gazda Árpád

2007. október 02., 00:002007. október 02., 00:00

Bár az Ukrajnában vasárnap lezajlott előrehozott választások utáni szavazatszámlálás lapzártánkkor kapott legfrissebb adatai szerint a kormányzó Régiók Pártja több mint 1,5 százalékkal vezetett a BJuT előtt, a „narancsszínű forradalom” erőinek két utódpártja együttesen még mindig több mint öt százalékkal erősebb volt az eddigi kormánykoalíció parlamentbe bejutott pártjainál.

Eközben Viktor Janukovics oroszbarát ukrán miniszterelnök ismét kijelentette, hogy az általa vezetett Régiók Pártja (PR) kész megvédeni a vasárnapi választásokon megszerzett eredményét. „Győztünk, és biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal is kormányt fogunk alakítani” – mondta Janukovics a párt híveinek rendezett gyűlésen, a kijevi Függetlenség terén.

Viktor Juscsenko elnök kora este aggodalmát fejezte ki a szavazatszámlálás elhúzódása miatt, és utasította az igazságügyi szerveket, hogy haladéktalanul vizsgálják ki, miért húzódik a szavazókörök eredeti jegyzőkönyveinek átadása.

„Aggódom az Ukrajna keleti és déli megyéiben tapasztalható késlekedés miatt – név szerint Donyeck, Luganszk és Odessza megyében, illetve a Krími Autonóm Köztársaságban. Ez a folyamat időhúzásra vall” – áll az elnök közleményében, amelyben Juscsenko a helyzet „kimerítő tisztázását” követeli a központi választási bizottságtól, illetve a főügyészségtől.

Juscsenko, a vasárnap éjjel még győzelemre számító „narancsszínű erők” egyik vezéralakja azt is leszögezte, hogy az eredmények meghamisítói büntetésre számíthatnak. „Ne tegyék próbára a törvényt, de a saját sorsukat se. A választók jelenlegi álláspontját úgysem sikerülhet megváltoztatni. Szilárdan hiszek az ukrán demokrácia (a demokratikus erők) győzelmében és egységében” – hangsúlyozta az elnök.

A központi választási bizottság tegnap este hatkor kiadott adatai szerint a szavazatok 81,84 százalékának összeszámlálása alapján a kormányzó PR 32,76 százalékkal áll az élen, s őt 31,75 százalékkal követi a „narancsszínű forradalom” erősebbik utódpártja, Julija Timosenko Tömbje (BJuT), amely a nap korábbi részében az élen állt.

A szemben álló nagy pártok eredménye ráadásul a nap folyamán folyamatosan módosult az oroszbarát kormányfő pártjának javára.

Így a „narancsos” államfőt támogató Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU–NSZ) délutáni részeredmények szerint 14,84 százalékkal állt a harmadik helyen, s őket három kispárt: a (KPU) kommunista párt, Volodimir Litvin egykori házelnök tömbje (BL) és a szocialista párt (SZPU) követte – 5,26, 4,03, illetve 3,09 százalékkal.

Az Olekszandr Moroz jelenlegi parlamenti elnök vezette szocialisták napközben egyszer már elvesztették a reményüket a bejutásra, mivel eredményük a 3 százalékos parlamenti küszöb alá került, és továbbra is igen kevés választja el őket a kieséstől. Sikerüktől függ, hogy bekerül-e az ukrán parlamentbe Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke, aki az előkelő 11. helyen áll a párt választási listáján.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés