
A romániai magyarságnak a demokratikus átmenetben betöltött szerepét és a szólásszabadság érvényesülését kérdőjelezi meg Tőkés László kitüntetésének visszavonása az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága szerint.
2013. november 25., 14:142013. november 25., 14:14
A testület hétfőn fogadta el az üggyel kapcsolatos, ezt is tartalmazó állásfoglalását. Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke újságíróknak úgy fogalmazott, remélik, román államfő mérlegel, és nem fog hozzájárulni a kitüntetés elvételéhez. Azt mondta, az erre irányuló javaslat mindenki számára, aki a demokratikus alapjogokhoz ragaszkodik, elfogadhatatlan, ezt tükrözi a bizottság állásfoglalása is.
Hozzátette: Tőkés László nemcsak Romániában, hanem a világ minden pontján elfogadott politikus, aki nemcsak a magyarok nemzeti hőse, hanem a román nemzeté is. Az ő bátor kiállása kellett ahhoz, hogy a román forradalom elkezdődjön és a demokratikus átmenet végbemenjen; 1989-ben Tőkés László volt az a kovász, amely kellett, hogy ezek a folyamatok elinduljanak – mutatott rá. Úgy értékelte: a forradalom után két évtizeddel visszavonni tőle a kitüntetést „becstelen dolog”, és ehhez a magyar parlamenti képviselők nem járulhatnak hozzá.
A bizottság által elfogadott dokumentumban a többi között rögzítették, hogy „a Románia Csillaga érdemrend úgynevezett becsületbíróságának” döntése nemcsak az egész romániai magyarság semmibevételét jelenti, hanem rossz érzéseket kelt mindazokban, akik a közösségi jogok kiterjesztéséért szálltak síkra Romániában. Magyarország, mint ahogy Románia is, természetesnek tartja, hogy a két ország között érvényben lévő alapszerződés szellemében a másik állam területén élő nemzeti kisebbsége ügyében fellépjen. Tőkés László is erre utalt a vitatott nyilatkozatában – rögzítették.
Az állásfoglalás azt is tartalmazza, a testület megütközéssel értesült arról, hogy az érdemrend visszavonását kezdeményezik, és a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai – az Európai Parlament és más nemzeti parlamentek egyes tagjaihoz hasonlóan – támogatásukról biztosítják Tőkés László ebben az ügyben és az autonómia eléréséért folytatott küzdelemben.
Ionel Haiduc, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság elnöke a testület november 20-i ülése után jelentette be, hogy méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága a román állami kitüntetésre, és úgy döntött, az EP-képviselő elismerésének visszavonását kéri az államfőtől. Tőkés László ügyvédjével, Kincses Előddel korábban távozott az ülésről, tiltakozásul amiatt, hogy a testület – elmondása szerint – megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot.
A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg, és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében azt írta: a magyar kormány megdöbbenéssel áll a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága döntése előtt, amely méltatlannak minősítette Tőkés László EP-képviselőt a román állami kitüntetésre, és ennek megvonását kéri Traian Băsescu államfőtől.
Kiemelték: a magyar állam nem szólhat bele abba, hogy a román állam kit tüntet ki, de Tőkés László egyike azon emblematikus személyiségeknek, aki mellett kötelességének tartja felemelni szavát.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!