
A letartóztatás pillanatai: a rendőrök az országúton vették őrizetbe a két moldovai gyanúsítottat
Fotó: Police.hu
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
2025. szeptember 07., 17:352025. szeptember 07., 17:35
2025. szeptember 07., 17:402025. szeptember 07., 17:40
Plazmavágóval nyitottak fel egy bankautomatát Budapest XIV. kerületében, 2025. szeptember 4-én éjszaka, 2 óra 45 perc körül. Az elkövetők felfeszítették az ügyféltér fotocellás ajtaját, kivágták az ATM-et, és több tízmillió forintot vittek el.
A bűncselekményről és a feltételezett elkövetők – nem egészen hat órával későbbi – elfogásáról Bukovics Péter r. alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztályának vezetője számolt be sajtótájékoztatón.
A bank térfigyelő kamerái rögzítették a rablás pillanatait:
Az osztályvezető elmondta, hogy a két tettes elektromos rollerrel hagyta el a helyszínt, majd autóba ült. A BRFK vagyonvédelmi nyomozói ekkor már a nyomukban voltak, információik alapján a keresett járműben utazó két férfit reggel 8 óra előtt néhány perccel a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M1 autópályán fogták el, majd átadták őket budapesti kollégáiknak. A kocsiban megtalálták a bankautomatából eltulajdonított pénzt és az elkövetéshez használt plazmavágót is. A 39 és 41 éves férfiak moldáv állampolgárként igazolták magukat, egyiküknél azonban egy bolgár személyi okmányt is találtak.
Megkerült az ATM-ből rabolt teljes összeg
Fotó: Police.hu
A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytatja. A feltételezett elkövetőket két rendbeli, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – tájékoztat a Magyar Rendőrség honlapja, a Police.hu.
A bankautomata feltöréséhez használt plazmavágó
Fotó: Police.hu
Országúton vették őrizetbe az elkövetőket, erről is megosztott felvételt a magyar rendőrség:

Fegyveres bankrablást kísérelt meg egy aradi bankfiókban egy álarcos férfi csütörtökön, a támadásban senki sem sérült meg, az elkövető elmenekült.
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: a képviselőházi többség átvétele a republikánusoktól biztosnak tűnik.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.
szóljon hozzá!