
Fotó: Facebook/Eduard Heger
Felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő – jelentette be a miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
2023. május 07., 15:022023. május 07., 15:02
2023. május 07., 19:052023. május 07., 19:05
Döntését azzal indokolta, hogy az államfő nem fogadott el javaslatai közül egyet sem, amelyek – mint mondta – biztosabb megoldást jelentettek volna, mint egy szakértői kormány kinevezése. Az ügyvezető szlovák miniszterelnök azután jelentette be döntését, hogy csütörtökön és pénteken kabinetjének két minisztere is bejelentette távozási szándékát.
Eduard Heger, aki egy csütörtökön elmondott rendkívüli televíziós beszédében még azt hangsúlyozta, hogy az instabilitás elkerülése érdekében az ügyvezető kormánynak fenn kell maradnia a szeptemberi választásokig, vasárnap úgy nyilatkozott: lehetőséget akar adni az államfőnek arra, hogy egy szakértői kormány kinevezésével stabilan vezesse az országot a szeptemberi előrehozott választásokig. A vonatkozó szabályozás szerint egy szakértői kormány kinevezéséről Szlovákiában az államfő hozhat döntést, akire ilyen esetben ideiglenesen átszáll a kormányzati jogkörök egy része.
A szlovák államfő Eduard Heger bejelentésére reagálva vasárnap délután újságíróknak nyilatkozva azt mondta: már készen áll a szakértői kormány tagjainak névsora, s ezt a kabinetet május 15. után fogja kinevezni. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Zuzana Caputová a szakértői kormány élére Ódor Lajost, a szlovák központi bank (NBS) alelnökét nevezi majd ki. Ódor Lajos a felvidéki Révkomáromban született 46 éves magyar közgazdász, 2016 óta vendégprofesszor a Közép-európai Egyeteme (CEU).
A felmentését kérő ügyvezető kormányfő az általa Zuzana Caputovának felkínált lehetőségeket ismertetve azt mondta: ajánlatot tett arra, hogy a távozási szándékukat bejelentő ügyvezető miniszterek helyét az államfő jelöltjei töltsék be, vagy egy olyan ügyvezető kormány folytassa tevékenységét, amelyben csak a legfontosabb tárcák vezetői maradnak a helyükön.
egy, a napokban nyilvánosságra került, a családi cégét érintő állami támogatási ügyre hivatkozva.
A Heger-kabinet decemberi parlamenti bukását követően többször, így az elmúlt napokban is felmerült egy hivatalnoki kormány kinevezésének lehetősége. Ezt a lehetőséget az ellenzéki pártok egy része, köztük a Heger-kabinet elleni bizalmatlansági indítványt jegyző, Richard Sulík vezette liberálisok, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Peter Pellegrini vezette Hang (Hlas-SD) támogatásáról biztosította, ugyanakkor a kormánykoalíció pártjai, élükön Eduard Hegerrel, péntekig még élesen ellenezték.
A legnagyobb szlovák ellenzéki párt, az utóbbi hónapok felméréseiben is rendszerint legjobb eredményt elérő Irány (Smer-SD) szerint egy, a parlamenttel folytatott egyeztetés nélkül, kizárólag az államfő döntése alapján kinevezett, a választók felhatalmazását nélkülöző szakértői kormány nem lehet megoldás a jelenlegi helyzetre. Az Irány elnöke, Robert Fico ezzel kapcsolatban pénteken bejelentette:
és ezzel összefüggésben pártja rendkívüli parlamenti ülést fog kezdeményezni. Robert Fico, az ügyvezető kormányfő vasárnapi bejelentésére reagálva azt mondta: egy szakértői kormány nem szerez támogatást a parlamentben.
Zuzana Caputová – aki elnökké választását megelőzően egy progresszív liberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) oszlopos tagja volt – korábban sem zárta ki egy szakértői kormány kinevezésének lehetőségét. Elemzők egy ilyen kormány kinevezésével összefüggésben úgy vélekedtek, hogy az – a kormányt alkotó személyek kiválasztása által – lehetőséget ad az államfőnek az előrehozott parlamenti választások befolyásolására.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!