Hirdetés

Két év börtönbüntetésre ítélték első fokon Geréb Ágnest

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta foglalkozása gyakorlásától Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, az otthonszülés szószólóját csütörtökön első fokon a budapesti Fővárosi Bíróság (FB).

MTI

2011. március 24., 17:302011. március 24., 17:30

Geréb Ágnest bűnösnek találták foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény elkövetésében; a nem jogerős ítélet szerint a legkorábban egy év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra. Négy vádlott-társa közül hármat a bíróság felmentett a vád alól, egyiküket 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte.

Geréb Ágnes házi őrizetben marad a még nyomozati szakaszban lévő ügye miatt.

Geréb Ágnest 2007 októberében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt jogerősen három évre már egyszer eltiltották szülész-nőgyógyász hivatása gyakorlásától. Az ítélet szerint 2000-ben szakorvosi segítséget nyújtott egy otthonszülő nőnek, de nem tartotta be a szakmai protokollt, az újszülött ezért oxigénhiány miatt súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett, majd egy évvel később meghalt.

A második per – amelyben csütörtökön született meg az elsőfokú ítélet – 2010 júniusában kezdődött. Az ügyészség négy – 2003-ban, 2006-ban valamint 2007-ben történt – otthonszüléssel kapcsolatban emelt vádat maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt Geréb Ágnes és négy társa ellen. Az ügyész súlyosbító körülményként értékelte, hogy Geréb Ágnes az egyik tettét a büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Egy újabb eset kapcsán Geréb Ágnest 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 2009-ben és egy 2010-ben elkövetett eset miatt is meggyanúsította. Az egyik esetben az általa vezetett születésházban egy szülésnél komplikációk léptek fel és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük.

Geréb Ágnest tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A szülésznő szabadon bocsátásáért többször is tüntettek civil szervezetek. Geréb Ágnest egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő is meglátogatta a Gyorskocsi utcai központi fogdában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés