
Fotó: Olaf Scholz/Facebook
Tárgyalási hajlandóságát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az „igazságos ukrajnai békéről” Olaf Scholz a közelgő brüsszeli EU-csúcs alkalmából.
2024. október 16., 22:002024. október 16., 22:00
Olaf Scholz a Bundestagban tett nyilatkozatában ugyanakkor Németország teljes szolidaritásáról és
A német kancellár ugyanakkor veszélyesnek minősítette az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) nevű ellenzéki pártok „Németország több évtizedes politikai irányvonalával szembehelyezkedő kurzusát” – írta az MTI.
Hangsúlyozta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is újabb békekonferenciát szorgalmaz, szintén az orosz elnök részvételével. „Ezért is helyes, hogy amikor megkérdezik, fogunk-e tárgyalni az orosz elnökkel is, azt mondjuk: igen, ez így van” – mondta Scholz.
A kancellár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy
Scholz beszédében további fegyverszállításokat ígért Izraelnek a Hamász és a Hezbollah milíciák elleni harcban. „Vannak és mindig lesznek szállítások. Izrael számíthat erre” – mondta Scholz. Németországnak segítenie kell megőrizni Izraelt „abban a helyzetben, hogy meg tudja védeni országát” – hangsúlyozta.
A kancellár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is szükség van humanitárius segítségre a gázai lakosság számára, és a közel-keleti háborúban be kell tartani a nemzetközi jog szabályait. Az emberiesség megköveteli, hogy együtt érezzünk minden áldozattal – mondta.
Joe Biden amerikai elnök látogatása előtt Olaf Scholz fontosnak tartotta beszédében leszögezni, hogy Németország NATO-szövetségesi és Nyugat iránti elkötelezettsége nem lehet vita tárgya. Élesen bírálta ezzel kapcsolatban az AfD és a BSW politikai álláspontját.
„Én azt mondom, hogy ez nem helyes. Ez veszélyezteti a biztonságunkat. Ragaszkodnunk kell külpolitikánk, nemzetközi orientációnk állandóságához” – mondta Scholz.
„És ezek lesznek továbbra is Németország nemzetközi orientációjának súlypontjai”–- mondta Scholz.
Olaf Scholz a Bundestag előtti beszédében a német gazdaság problémáiról szólva jelezte, hogy még ebben a hónapban csúcstalálkozóra hívja össze a kancellári hivatalba a nagyvállalatok, az ipari szakszervezetek és az ipari szövetségek képviselőit „annak megvitatására, hogy pontosan mire van szükség”. Scholz szerint „egy új, mindenki számára előnyös iparpolitikai menetrendben kell megállapodni”.

A NATO keleti szárnyának utóbbi időben történt megerősítése Oroszország elrettentését szolgálja – jelentette ki vasárnap Olaf Scholz német kancellár.

A csütörtökön kezdődő kétnapos uniós csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számot ad Oroszország Ukrajna elleni háborújának fejleményeiről, és bemutatja győzelmi tervét.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!