
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elvárja a magyarországi politikai pártoktól, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák. Egyebek között ezt tartalmazza a szervezet 18. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken juttatott el az MTI-hez.
2019. november 15., 17:572019. november 15., 17:57
2019. november 15., 17:582019. november 15., 17:58
A dokumentum szerint a résztvevők örömüknek adnak hangot, hogy az Országgyűlés 2018 decemberi döntésének köszönhetően a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok – így a vajdasági, kárpátaljai és diaszpórában élő magyarok – is részt vehettek az idei európai parlamenti választásokon, ezáltal pedig Európa és benne nemzetünk sorsának alakításában. Üdvözlik a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eddigi eredményeit. A program első két ütemében létrejövő több mint száz új, illetve közel hétszáz felújított bölcsőde révén a magyar identitás megőrzésének alapjait sikerül megerősíteni. Örömüket fejezik ki annak kapcsán, hogy a program a harmadik ütemmel folytatódik.
Ugyancsak sikeresnek ítélik a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve programot, amelynek köszönhetően tovább folytatódott a nemzetünk alapját jelentő magyar családok támogatása a külhonban. A zárónyilatkozat szerint a résztvevők megállapodnak abban, hogy 2020 az erős magyar közösségek éve legyen. A magyar szórvány napján elismeréssel adóznak a szórványmagyarság példás kiállása, magyarságához való ragaszkodása előtt.
Üdvözlik, hogy a Petőfi Sándor Program keretében tovább folytatódik a szórványban élő magyarság segítése a mindennapokban. Örömüket fejezik ki, hogy az idei évben is újabb közösségekben tud az anyaország az ösztöndíjasok révén személyesen is jelen lenni, támogatni a szórványban működő magyar szervezetek identitásőrző és közösségépítő munkáját. A Máért támogatásáról biztosítja a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiatörekvéseit, képviseli a külhoni magyarság önrendelkezésének ügyét a kétoldalú kapcsolatokban, az Európai Unió testületeiben és minden más nemzetközi fórumon is. Arra biztatják a magyar közösségek képviselőit, hogy minél szélesebb körben nyújtsanak tájékoztatást a Nemzeti Régiókért európai polgári kezdeményezésről, hangsúlyozzák az aláírások összegyűjtésének fontosságát. Üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség ezúttal is közreműködik a magyarországi aláírásgyűjtésben.
Határozottan tiltakoznak a magyar nyelv- és szimbólumhasználatot korlátozó hatósági fellépések ellen. Szorgalmazzák, hogy a román kormány tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Románia megfeleljen a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában és a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló egyezményben vállalt kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatra vonatkozó nemzetközi előírásoknak. Szorgalmazzák a román jogrendben már meglévő kisebbségi jogok érvényesítését a gyakorlatban. Ellenzik és aggodalommal figyelik a Beke István és Szőcs Zoltán elleni koncepciós büntetőeljárást, amely célja a magyar közösség megfélemlítése.
Felvidék vonatkozásában fontosnak tartják, hogy a magyar nemzeti összefogáson alapuló felvidéki magyar érdekképviselet a 2020. február 29-i szlovákiai parlamenti választáson bekerüljön a törvényhozásba. A Máért résztvevői reményüket fejezik ki, hogy a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezését a szlovák törvényhozás akképpen módosítja, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik. Támogatják az Európai Unió Szerbiával való tárgyalásainak folytatását, és bíznak abban, hogy ez a folyamat felgyorsul. Elismeréssel állapítják meg, hogy a Szerbia és Magyarország közötti folyamatos kétoldalú kormányközi tárgyalások rendszere egyedülálló példája a jószomszédi viszonyoknak és együttműködésnek.
A tanácskozás résztvevői bíznak abban, hogy Ukrajna Magyarországgal való jószomszédi viszonyának helyreállítása megtörténik, ennek pedig egyik fontos eleme a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása – olvasható a dokumentumban. A Magyar Állandó Értekezlet tagjai számot vetve az elmúlt száz esztendő közös kudarcaival és sikereivel, elismeréssel adóznak mindazon teljesítmények előtt, amelyeknek köszönhetően nemzetünk erős, összetartozó közösségként köszöntheti a 2020-as esztendőt. Elkötelezettek a magyarság határokon átívelő, a többi nemzet javát és gyarapodását is szolgáló egységének további erősítésében – rögzítették a zárónyilatkozatban.
Aggasztónak tartják a magyarokat sújtó asszimilációs törekvéseket és a magyar szervezetek és aktivisták elleni alaptalan hatósági zaklatásokat, szorgalmazzák azok mielőbbi beszüntetését. A Máért tagjai felszólítják az ukrán hatóságokat a kárpátaljai magyar közösség alkotmányban is rögzített szerzett jogaink helyreállítására és a magyar tannyelvű oktatási intézmények működésének biztosítására.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!