Hirdetés

Kemény magyar és román bírálat Szerbiának a népszámlálás kapcsán

Mind Budapest, mind Bukarest részéről kemény bírálatok hangzottak el tegnap Szerbia címére, és mindjkét részről fölmerült, hogy megakadályozzák a szerb európai uniós csatlakozást az országban élő kisebbségeket érő hátrányos megkülönböztetés miatt.

Hírösszefoglaló

2011. október 11., 14:412011. október 11., 14:41

Budapesten kedden Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára szögezte le a nemzeti összetartozás bizottsága előtt a szerbiai kárpótlási törvényről tartott meghallgatáson, hogy a magyar kormány semmilyen vonatkozásban nem hagyja magára a vajdasági magyarokat, illetve azok legitim politikai képviseletét a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ).

Utalva arra, hogy az Európa Tanács decemberi ülésén dönt majd Szerbia uniós tagjelöltségéről, Németh azt mondta, a magyar kormány érdekelt abban, hogy a bővítési folyamat dinamikusan fennmaradjon, és szeretnék, ha eddig az időpontig lehetővé tenné Szerbia a kárpótlási törvény megfelelő módosításával, hogy „támogatni tudjuk a tagjelölti státusz megszerzésében”. Ugyanakkor úgy fogalmazott: „Magyarország nem tud lemondani semmilyen eszközről, a vétó eszközéről sem tud lemondani, annak érdekében, hogy nemzeti érdekét (...) érvényesítse”. A magyarságunkról van szó, a mellettük való kiállás az önmagunk melletti kiállást jelenti – szögezte le. Hozzáfűzte: szó van még a jogállamiságról, Európáról és az Európai Unióról.

Mint mondta, számos vonatkozásban a jogszabály a nemzetközi jogba, és az unió dokumentumaiba ütközik. Az államtitkár azt mondta, hogy mindenkit hidegzuhanyként ért a jogszabály ilyen formában történő elfogadása, amelynek értelmében, azok, akik a második világháború idején a megszálló csapatokban szolgáltak, illetve leszármazottaik nem részesülhetnek a kárpótlásból. Ezzel a passzussal a szerb törvényhozás újraalkotta a kollektív bűnösség elvét – fogalmazott Németh Zsolt.

Az államtitkár szerint azt a sebet tépték fel, amit az elmúlt években megbékélési folyamat keretében Magyarország és Szerbia elkezdett begyógyítani. A kezdeti lépések ígéretesek voltak, ezt a folyamatot akadályozta meg most ez a jogszabály. „Nem is tudunk továbbmenni a megbékélés útján egészen addig, amíg ezt az akadályt nem sikerül elhárítani az útból” – szögezte le az államtitkár. Megjegyezte: a magyarok alapvetően nem háborús bűnösként, hanem a kommunista államosítás és kollektivizálás eredményeként veszítették el tulajdonukat.

Román részről Viorel Badea demokrata-liberális párti (PDL) szenátor bírálta kedden élesen Belgrádot. A kormánypárti honatya leszögezte: a román parlament egyértelműen ellenzi Szerbia uniós csatlakozását, ha az ott élő román közösség nem részesül európai bánásmódban. Badea konkrétan azt rója fel a szerb hatóságoknak, hogy a jelenleg zajló népszámlálás során a helyi románok szerint a népszámlálóbiztosok nyomást gyakorolnak az ott élőkre, arra próbálva rávenni őket, hogy ne vallják magukat románnak vagy vlahnak.

Népszámlálási szabálytalanságok Szerbiában

A Vajdaság Ma délvidéki hírportál értesülései szerint rendszeresek a szabálytalanságok a Szerbiában október első felében zajló népszámláláson azokon a Vajdaság magyarok és más kisebbségek által lakott településein. A szabálytalanságok a nemzeti, vallási és anyanyelvi hovatartozásról szóló kérdésekkel kapcsolatosan merülnek fel. Az egyik újvidéki magyar család csak azt követően tudta elérni a családtagok neveinek pontos feltüntetését a kérdőíven, hogy feljelentést tettek a Népszámláló Bizottságnál. A család azt kifogásolta, hogy a népszámláló biztos kizárólag cirill betűkkel volt hajlandó kitölteni mind a kérdőívet. Az is megtörtént hogy az összeíró, kihasználva az idős személy figyelmetlenségét, ceruzával kezdte kitölteni a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatokat. Az Újvidékhez tartozó, magyarok által is lakott Tiszakálmánfalván előfordult, hogy a kérdező biztosok megpróbálták lebeszélni az illetőt a nemzetiségi hovatartozás megvallásáról.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés