2011. október 11., 14:412011. október 11., 14:41
Budapesten kedden Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára szögezte le a nemzeti összetartozás bizottsága előtt a szerbiai kárpótlási törvényről tartott meghallgatáson, hogy a magyar kormány semmilyen vonatkozásban nem hagyja magára a vajdasági magyarokat, illetve azok legitim politikai képviseletét a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ).
Utalva arra, hogy az Európa Tanács decemberi ülésén dönt majd Szerbia uniós tagjelöltségéről, Németh azt mondta, a magyar kormány érdekelt abban, hogy a bővítési folyamat dinamikusan fennmaradjon, és szeretnék, ha eddig az időpontig lehetővé tenné Szerbia a kárpótlási törvény megfelelő módosításával, hogy „támogatni tudjuk a tagjelölti státusz megszerzésében”. Ugyanakkor úgy fogalmazott: „Magyarország nem tud lemondani semmilyen eszközről, a vétó eszközéről sem tud lemondani, annak érdekében, hogy nemzeti érdekét (...) érvényesítse”. A magyarságunkról van szó, a mellettük való kiállás az önmagunk melletti kiállást jelenti – szögezte le. Hozzáfűzte: szó van még a jogállamiságról, Európáról és az Európai Unióról.
Mint mondta, számos vonatkozásban a jogszabály a nemzetközi jogba, és az unió dokumentumaiba ütközik. Az államtitkár azt mondta, hogy mindenkit hidegzuhanyként ért a jogszabály ilyen formában történő elfogadása, amelynek értelmében, azok, akik a második világháború idején a megszálló csapatokban szolgáltak, illetve leszármazottaik nem részesülhetnek a kárpótlásból. Ezzel a passzussal a szerb törvényhozás újraalkotta a kollektív bűnösség elvét – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár szerint azt a sebet tépték fel, amit az elmúlt években megbékélési folyamat keretében Magyarország és Szerbia elkezdett begyógyítani. A kezdeti lépések ígéretesek voltak, ezt a folyamatot akadályozta meg most ez a jogszabály. „Nem is tudunk továbbmenni a megbékélés útján egészen addig, amíg ezt az akadályt nem sikerül elhárítani az útból” – szögezte le az államtitkár. Megjegyezte: a magyarok alapvetően nem háborús bűnösként, hanem a kommunista államosítás és kollektivizálás eredményeként veszítették el tulajdonukat.
Román részről Viorel Badea demokrata-liberális párti (PDL) szenátor bírálta kedden élesen Belgrádot. A kormánypárti honatya leszögezte: a román parlament egyértelműen ellenzi Szerbia uniós csatlakozását, ha az ott élő román közösség nem részesül európai bánásmódban. Badea konkrétan azt rója fel a szerb hatóságoknak, hogy a jelenleg zajló népszámlálás során a helyi románok szerint a népszámlálóbiztosok nyomást gyakorolnak az ott élőkre, arra próbálva rávenni őket, hogy ne vallják magukat románnak vagy vlahnak.
| A Vajdaság Ma délvidéki hírportál értesülései szerint rendszeresek a szabálytalanságok a Szerbiában október első felében zajló népszámláláson azokon a Vajdaság magyarok és más kisebbségek által lakott településein. A szabálytalanságok a nemzeti, vallási és anyanyelvi hovatartozásról szóló kérdésekkel kapcsolatosan merülnek fel. Az egyik újvidéki magyar család csak azt követően tudta elérni a családtagok neveinek pontos feltüntetését a kérdőíven, hogy feljelentést tettek a Népszámláló Bizottságnál. A család azt kifogásolta, hogy a népszámláló biztos kizárólag cirill betűkkel volt hajlandó kitölteni mind a kérdőívet. Az is megtörtént hogy az összeíró, kihasználva az idős személy figyelmetlenségét, ceruzával kezdte kitölteni a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatokat. Az Újvidékhez tartozó, magyarok által is lakott Tiszakálmánfalván előfordult, hogy a kérdező biztosok megpróbálták lebeszélni az illetőt a nemzetiségi hovatartozás megvallásáról. |
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.