Kell az alaptörvény

Megoldást sürget Angela Merkel az EU-alkotmány ügyében . Angela Merkel, az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország kancellárja a ZDF közszolgálati televízióban vasárnap késő este sugárzott interjúban arra figyelmeztette a tagállamokat, hogy alkotmányos szerződés nélkül az Unió nem lehet működőképes.

Gazda Árpád

2007. január 09., 00:002007. január 09., 00:00

Szavai szerint ezért valamennyi tagország részéről nagyfokú kompromisszumkészségre van szükség.
A kancellár megerősítette: a féléves német elnöki tevékenység egyik legfontosabb célkitűzése az alkotmányozó folyamat élénkítése. Súlypontos törekvésnek nevezte a Franciaország és Hollandia által népszavazáson elutasított szerződéstervezet lehető legteljesebb megőrzését, utalva arra, hogy a dokumentumot Németország mellett tizenhét további tagország ratifikálta. Merkel szerint semmiképp sem szabad mindent elölről kezdeni. Az elkövetkező hónapok tárgyalásai során éppen ezért mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy a szerződés mely pontjaival szemben nyilvánul meg a legtöbb fenntartás, s melyek azok a területek, amelyekkel kapcsolatban a legátfogóbb a konszenzus, hangoztatta a német kancellár. MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

NATO-támogatást kap Lengyelország az esetleges újabb orosz támadások kivédésére

Több NATO-tagállam is csapatokat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld a keleti szárny védelmére, miután Lengyelország szerint Oroszország példátlan módon drónokkal sértette meg a légterét.

NATO-támogatást kap Lengyelország az esetleges újabb orosz támadások kivédésére
2025. szeptember 12., péntek

Trump: Kirk haláláért a radikális baloldal felelős, amelyet le kell győzni, de békés eszközökkel

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a „baloldali radikálisokat” bírálta Charlie Kirk politikai aktivista meggyilkolása után, de arra buzdította támogatóit, hogy kövessék a békés utat.

Trump: Kirk haláláért a radikális baloldal felelős, amelyet le kell győzni, de békés eszközökkel
2025. szeptember 12., péntek

Románia külügymisztériuma megdorgálta az orosz nagykövetet a lengyelországi drónincidens miatt

Románia elítéli a szerdai lengyelországi orosz légtérsértést, ezt pedig az orosz nagykövettel is közölték, miután berendelték a külügyminisztériumba – tudatta a külügyi tárca.

Románia külügymisztériuma megdorgálta az orosz nagykövetet a lengyelországi drónincidens miatt
2025. szeptember 11., csütörtök

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok

Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI

Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI
2025. szeptember 11., csütörtök

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista