Hirdetés

Kántor Zoltán: fő cél a külhoni magyar közösségek erősítése

Autonómiát csak erős közösségek érhetnek el, a fő cél ezért a külhoni magyar közösségek erősítése – hangoztatta a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) igazgatója kedden Szentendrén, a 27. Kárpát-medencei főiskolástáborban tartott előadásában.

2015. augusztus 25., 17:442015. augusztus 25., 17:44

2015. augusztus 25., 17:512015. augusztus 25., 17:51

Kántor Zoltán úgy fogalmazott, a siker függ attól is, hogy erős közösség kéri-e az autonómiát, hozzátéve: ugyanakkor a közösségeknek maguknak is sokat kell tenniük. „Sok területen vannak kihasználatlan lehetőségek, és számos eredményt lehet elérni apránként, ha jól határozzuk meg a célokat és összehangoljuk a lépéseket\" – idézte az MTI Kántor Zoltánt.

A szakértő a cselekvés lehetséges területei között említette a nemzetközi közvélemény érzékennyé tételét, így például szövetségesek keresését az Európa Tanácsban, ahol tematizálni kell a kérdést, vagy a kétoldalú kapcsolatok esetében az alapszerződésekben rejlő lehetőségek kihasználását, de szerinte meg kell szólítani az adott állam többségét is, a lakosságot és a politikai elitet egyaránt.

Az NPKI vezetője a legfontosabbnak ugyanakkor a saját közösségek segítését nevezte, úgy fogalmazott, olyan támogatást kell biztosítani, amely közös politikai cselekvésre ösztönzi őket. Hangsúlyozta, hogy bizonyos autonómiaelemek megvalósíthatók, „de nem helyettesíthetik a tulajdonképpeni autonómiát, azaz a kisebbségek döntéshozatalát a rájuk vonatkozó kérdésekben\".

Egyúttal rámutatott arra is, hogy a meglévő lehetőségekkel sem élünk eléggé, például a nyelvhasználat területén – pedig a megmaradásban ez szerinte kulcskérdés –, vagy az oktatási szférában, ahol ösztönözni kell a magyar intézmények választását, de a magyar önkormányzatok nyújtotta lehetőségek sincsenek kihasználva. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösség- és társadalomépítés mellett legalább ilyen fontos egyfajta gazdasági háttér biztosítása is. A Rákóczi Szövetség 27. alkalommal rendezte meg a határon túli főiskolások és egyetemisták táborát Szentendrén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
2026. július 22., szerda

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint az Iránnal folytatott háború 37,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak, de a szakértők korábban a CNN-nek azt nyilatkozták, hogy a tényleges összeg valószínűleg ennél jóval magasabb.

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború
2026. július 22., szerda

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrajnai fegyveres erők főparancsnokát, és helyére Mihajlo Drapatijt, az Egyesített Erők parancsnokát nevezte ki.

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát
2026. július 21., kedd

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Házkutatás a Fidesznél, megszólalt Magyar Péter is

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.

Házkutatás a Fidesznél, megszólalt Magyar Péter is
2026. július 21., kedd

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
2026. július 21., kedd

Románia tovább küzd a megadott, majd megtagadott amerikai vízummentességért

Románia felvétele a vízummentességi programba továbbra is prioritás marad az Egyesült Államokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokban – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

Románia tovább küzd a megadott, majd megtagadott amerikai vízummentességért
Hirdetés
Hirdetés