Hirdetés

Kadhafi családja Algériába menekült, a diktátor egyik fiát megölték

Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető felesége és három gyereke hétfőn Algérába menekült. Szintén hétfői hírek szerint egy Tripoli melletti összecsapásban meghalt a diktátor 28 éves fia, Hamisz.

Hírösszefoglaló

2011. augusztus 30., 12:512011. augusztus 30., 12:51

Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető felesége és három gyereke hétfőn algériai területre lépett – jelentette közleményében az algériai külügyminisztérium.

Szafia, valamint lánya, Áisa, illetve fiai, Hannibál és Mohammed, valamint az ő gyermekeik reggel átlépték az algériai-líbiai határt – állt a dokumentumban. Kadhafi hollétéről nem közöltek új információt.
Az ANSA olasz hírügynökség hétfőn líbiai diplomáciai forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy az ezredes Tripolitól 100 kilométerre délkeletre, Bani Valídban tartózkodik két fiával, Szaadival és Szaif al-Iszlámmal együtt. Bani Valíd továbbra is hű Kadhafihoz. Szombaton egy 60-80 autóból álló konvojt láttak a település irányába haladni.

Az információt az ENSZ főtitkárának, a Biztonsági Tanács elnökének, illetve Mahmúd Dzsibrílnek, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökének is tudomására hozták. A líbiai vezető – akit nem láttak egy hete, Tripoli ellenzéki kézre kerülése óta – továbbra is veszélyt jelent Líbiára és az egész világra - hangoztatta az ÁNT vezetője hétfőn egy dohai tanácskozáson.

Közben a líbiai felkelők egyik parancsnoka szintén hétfőn közölte: egy Tripoli melletti összecsapásban megölték Kadhafi egyik fiát, Hamiszt. A hírt a líbiai felkelők kormánya megerősítette. Mohamed Allegi igazságügy-miniszter az AFP-vel azt közölte, hogy Hamisz Kadhafi a Tripolitól 80 kilométerre délre fekvő Tarhúnánál szombaton vesztette életét minden valószínűség szerint egy ütközetben. A 28 éves Hamisz, az ezredes legfiatalabb fia és az apjához hű hadsereg egyik elitalakulatának a parancsnoka volt.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés