Hirdetés

Juncker bízik az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásában

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra számít, hogy sikerül megállapodni az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásáról az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön Brüsszelben kezdődött, kétnapos találkozóján.

Hírösszefoglaló

2015. december 17., 17:002015. december 17., 17:00

Juncker erről Martin Schulzzal, az Európai Parlament elnökével Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt, néhány órával az uniós csúcstalálkozó kezdete előtt. A két uniós vezető kiemelte, az Európai Unió külső határainak hatékonyabb védelme előfeltétele a schengeni rendszer megőrzésének.

Jean-Claude Juncker megjegyezte, arra számít, hogy az EU-csúcson sikerül megegyezésre jutni a varsói székhelyű Frontex európai határőrizeti ügynökség átalakítási tervéről, amelyre két nappal ezelőtt tett javaslatot a bizottság. „Javaslatot nyújtottunk be, és én bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elvi megállapodásra fogunk jutni. Meg kell védenünk a külső határainkat” – mondta az Európai Bizottság elnöke.

Az Európai Bizottság kedden nyújtotta be javaslatát az állandó uniós part- és határőrizeti szerv létrehozására, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi. A kezdeményezést többek között Németország, Franciaország és Csehország is támogatja, míg például Magyarország, Lengyelország és Szlovákia ellenzi.

Eközben kilátásba helyezte az európai uniós támogatások csökkentését a menekültek tagállamok közötti elosztásától vonakodó országoknak az osztrák kancellár egy csütörtöki német lapinterjúban. Werner Faymann a Die Welt című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a „szolidaritás nem egyirányú utca”, és aki több pénzt kap az uniós költségvetésből, mint amennyit befizet, nem teheti meg, hogy „egyszerűen lapít”, amikor a menekültek „méltányos elosztásáról” van szó.

A Bild című német lap közben az Európai Bizottság adataira hivatkozva azt írta: a Törökország felől az Európai Unió területére illegálisan belépő emberek száma decemberben nagyjából megfeleződött a szeptember–októberi időszakhoz képest, és a hét eleje óta napi szinten 2000 alá csökkent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés