Hirdetés

Japán: továbbra is folyik a radioaktív víz a tengerbe

A fukusimai erőművet üzemeltető Tepco vállalat mérnökei vasárnapra még nem tudták elzárni a 2. reaktor falán keletkezett, húsz centiméter széles rést, amelyen át sugárszennyezett víz ömlik a tengerbe, de közölték, hogy átvizsgálták az összes reaktort, és másutt nincs szivárgás. Közben a hivatalos adatok szerint meghaladta a 12 ezret a földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak száma.

Hírösszefoglaló

2011. április 03., 12:482011. április 03., 12:48

A 2-es reaktorból kiömlő víz radioaktív sugárzásának értéke eléri az óránkénti 1000 millisievertet. A Tepco bemutatott egy fényképet, amelynek tanúsága szerint a résen keresztül víz ömlik a tengerbe, de azt nem tudják, hogy milyen mennyiségű. A víz gyorsan szétoszlik az óceánban, de veszélyes lehet az erőműnél dolgozókra nézve. A technikusoknak többször abba kell hagyniuk a munkát.

A Tepco közölte vasárnap, hogy a március 11-i szökőárban meghalt az erőmű két munkása. Ezzel először erősítették meg, hogy halt meg alkalmazottjuk a katasztrófában. A két munkást végig eltűntnek tekintették. Szerdán találtak rájuk, és a családjukra való tekintettel közölték csak most halálukat.

Hónapokon át folytatódhatnak a szivárgások

A megsérült fukusimai atomerőműben egyébként hónapokon át is folytatódhatnak a szivárgások, és a körülötte lévő veszélyzónában élők „egy ideig” még nem térhetnek vissza otthonaikba – közölte vasárnap a japán kormányszóvivő.

Edano Jukio hozzátette, hogy a japán hatóságok minden támogatást megadnak az erőmű környékéről kitelepített lakosoknak.

A hatóságok a Fukusima-1 erőmű 20 kilométeres körzetéből kitelepítették a lakosságot, és azt javasolták a 30 kilométeres körzetben élőknek, hogy tartózkodjanak otthon, csak végszükség esetén hagyják el otthonaikat. A japán hatóságok nem zárják ki a veszélyzóna kiterjesztését sem.

Szombaton fény derült arra, hogy húsz centiméter széles rés van a megsérült atomerőmű kettes számú reaktorának védőfalán, s ezen keresztül sugárszennyezett víz kerül tengerbe. A kiömlő víz radioaktív sugárzásának értéke eléri az óránkénti 1000 millisievertet.

Az erőművet üzemeltető Tepco vállalat mérnöke megkísérelték betonnal elzárni a reaktorfalon lévő rést, de ez egyelőre nem sikerült. Most azzal próbálkoznak, hogy különleges műanyagporral tömik be a lyukat. Olyan polimerről van szó, amely saját súlyát ötvenszer meghaladó vízmennyiséget tud megkötni.

Az erőmű mérnökei közben vizsgálják azt, hogy vannak-e még hasonló repedések a japán atomerőmű védőfalán.

Már 12 009 halott és 15 472 eltűnt szerepel a hivatalos listákon

Tovább növekedett a pusztító japán földrengés halálos áldozatainak száma, amely már meghaladja a tizenkétezret. A japán rendőrség vasárnap közölt, legfrissebb összesítése szerint a március 11-i, kilences erejű földregésnek és az azt követő szökőárnak 12 009 halottja és 15 472 eltűntje van a szigetországban.

A második világháború utáni legsúlyosabb japán válság következtében több mint 200 ezer kitelepített ember talált menedéket a kialakított 1900 központban. Összesen 18 ezer ház dőlt romba és 130 ezer épület szenvedett károkat, főként a tengerparti zónákban.

A legújabb adatok szerint is a legtöbb halálos áldozat Mijagi prefektúrában volt, a vasárnapi információk szerint 7318, Ivate prefektúrában 3518-an haltak meg, míg Fukusima prefektúra veszteséglistája 1119 halott.

A japán hadsereg és az amerikai haditengerészet pénteken közösen indított, háromnapos nagyszabású kutatóakciója keretében mindeddig csak 66 holttestet sikerült megtalálni. Az eltűntek felkutatására indított akcióban 18 ezer japán katona és 7 ezer amerikai haditengerész vesz részt, továbbá 3 ezer rendőr és tűzoltó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés